Akár 8 évet kaphatnak a Tarpánál tevékenykedő embercsempészek

Illusztráció
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. november 27-én az embercsempészés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2019. december 27-ig elrendelte S.G. I. rendű és G.P.A. II. rendű gyanúsítottak letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a két román állampolgárságú gyanúsított 2019. november 25-én éjszaka török állampolgároknak segített abban, hogy az államhatárt jogellenesen átlépjék és tovább utazzanak Nyugat-Európa felé. Ennek során az egyik férfi nyolc török állampolgárt kísért át a zöldhatáron Ukrajnából Magyarország területére, majd őket Tarpa község közelében a két gyanúsított autókba ültette és elindultak velük az M3-as autópályán Budapest felé. Mielőtt elérték volna úti céljukat, a gyanúsítottakat rendőrök igazoltatták, majd őrizetbe vették.

A bíróság megállapította, hogy a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezen túlmenően a gyanúsítottak Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkeznek, magyarországi kötődésük nincs. Mindezek alapján fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének vagy elrejtőznének.

Emellett a nyomozás még folyamatban van, és feltehető, hogy a gyanúsítottak egy több főből álló, szervezetten működő csoport tagjaiként követték el a terhükre rótt bűncselekményt, így alappal lehet arra is következtetni, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban résztvevő, illetve más személyek jogellenes befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítást veszélyeztetnék.

A végzés nem végleges, az ügyész és S.G. I. rendű gyanúsított tudomásul vette, de a védője, valamint G.P.A. II.r. gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be szabadlábra helyezés iránt, vagy bűnügyi őrizet elrendelése iránt.

Nyíregyházi Törvényszék

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!