Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Adómentesség: márciusban is jár az érintetteknek

Márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él. az adóelengedés 130 ezer dolgozó munkájának megtartását segítette – mondta az MTI-nek.

Az adóügyi könnyítés a gazdaság újraindításának egyik legsikeresebb módozata lehet – mondta szombaton az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az intézkedés eredményességét szerint már most igazolja, hogy egy hónap alatt több mint ötezerrel, 17 700-ra nőtt a munkáltatói adómentességet igénybe vevő vállalkozások száma. Novemberhez képest decemberben a megvédett álláshelyek száma is nőtt, hiszen 13 ezerrel több munkavállaló után érvényesítették a munkáltatók az adómentességet.

Öthavi munkáltatói adómentességet kaptak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők, és a magántulajdonú buszos vállalkozók. A vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020. novemberétől 2021. március végéig a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát.

A kedvezmény igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik, csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásban az erre a célra kialakított mezőket. Legközelebb, március 12-ig, a februári időszakra vonatkozó bevallást kell elküldeni az adóhivatalnak – jegyezte meg. Izer Norbert közölte azt is, hogy az ágazati adókedvezmény nem veszhet el. Ha a vállalkozó a bevallásában elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel módosíthatja bevallását.

MTI