Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

A WHO elmondta, miből lehet a következő világjárvány


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a madárinfluenza miatt törhet ki a következő globális világjárvány. A figyelmeztetést azután adták ki, hogy megfigyelték a madárinfluenza H1N5 törzsének madarakról emlősökre történő átterjedését.

Képünk illusztráció Fotó: Rosta Tibor / MTI

A vírustörzset olyan emlősökben azonosították, mint a vidra, a nyest és a róka, ami miatt a szakértők úgy vélik, hogy a vírus hamarosan az emberi szervezetben is megjelenhet.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója február 8-án egy online sajtótájékoztató keretében azt tanácsolta a nemzeteknek, hogy szorosan kövesék figyelemmel a vírust, hogy idejekorán kiszűrjék az emlősöknél jelentkező fertőzéseket.

AZ IGAZGATÓ ELMONDTA, HOGY BÁR AZ EMBERI FERTŐZÉS KOCKÁZATA MÉG MINDIG ALACSONY, „NEM FELTÉTELEZHETJÜK, HOGY EZ ÍGY IS MARAD, ÉS FEL KELL KÉSZÜLNÜNK A STATUS QUO BÁRMILYEN VÁLTOZÁSÁRA”.

Mint mondta, a vírust már korábban is kimutatták emberekben, de ez csak elszigetelt esetekben fordult elő, amikor az emberek elpusztult vagy fertőzött madarakkal dolgoztak, vagy kapcsolatba kerültek velük.

Amikor a vírus megfertőz egy emlősállatot, genetikai szerkezete keveredhet egy másik vírussal, emiatt jelenthet veszélyt az emberre. Ez történt a Covid–19-világjárvány idején, amikor a delta- és az omikron-törzs egyesülve létrehozta a deltakron-törzset, és feltehetően ez áll a 2009-es sertésinfluenza-világjárvány hátterében is.

A tudósok már régóta figyelmeztetnek a madárinfluenza emlősökre és végül az emberre való átterjedésének veszélyére. A vírus akár egy szezonális influenzával is kombinálódhat, ami a következő világjárványt okozhatja – írja a Hartlepool Mail nyomán az index.hu.

A vírusból vett spanyolországi mintákat laboratóriumban elemezték. Az Eurosurveillance című, fertőző betegségekkel foglalkozó folyóiratban közzétett eredmények azt mutatták, hogy a vírus több olyan mutációt is tartalmazott, amelyet korábban a madárinfluenzában még nem láttak.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük