A fátyolfelhők mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható északon, északnyugaton kevesebb, másutt sok (szűrt) napsütéssel. Nyugat felől újabb hullámban érik el az országot – rendszerekbe szerveződő – zivatarok, és ezúttal már a déli vidékeken is jelentősen növekszik előfordulási esélyük.

Fotó: Shutterstock
Továbbra is számítani kell heves zivatarokra felhőszakadással, jégesővel, erősen viharos, károkozó szélrohamokkal. Az északnyugati, nyugati irányba forduló szél zivatartól függetlenül is több helyen megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25, 31 fok között valószínű, de északnyugaton ettől pár fokkal hűvösebbet, a déli, délkeleti határvidéken viszont 32, 35 fokot is mérhetnek – írja a Met.hu.
Országos előrejelzés: péntek
Napos, száraz idő várható kevés gomolyfelhővel. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de a Kisalföldön megélénkülhet a déli szél. A minimum-hőmérséklet 13 és 20, a csúcsérték 29 és 34 fok között alakul.