Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

95 millióra büntették egy hazai áruházláncot, mert mindenkitől személyit kértek, aki alkoholt vásárolt


95 millió forintra büntette az Aldit az adatvédelmi hatóság, amiért minden alkoholt vásárlótól elkérték a személyijét – írja a HVG.

Fotó: MTI

A lap még tavaly nyáron számolt be az üzletlánc gyakorlatáról, ami szerint akkor is elérték a vásárlóktól a személyi igazolványukat, ha már elmúltak 18 évesek. Az Aldi akkor azt írta, a folyamat úgy zajlik, hogy a kasszások elkérik a vásárlók azonosító okmányát,

„a pénztáros a kassza rendszerébe begépeli a pontos születési dátumot, a szoftver pedig egy egyszerű kivonási műveletet végez a születési dátum és az aznapi dátum alapján”.

Indoklásuk szerint így akarták megkönnyíteni a pénztárosok munkáját.

Miután azonban Tóth Bertalan rákérdezett, hogy ez a gyakorlat jogszerű-e, fogyasztóvédelmi vizsgálat indult az ügyben.

A HVG most a NAIH 2022-es beszámolója alapján azt írja, hogy hivatalból eljárást indítottak az ügyben, miután többen panaszt tettek az ügyben. Az eljárásból kiderült, hogy

nemcsak a vásárló életkorának kiszámítására használta fel az Aldi a születési dátumok rögzítését. Ezeket az adatokat a naplófájlok részeként 180 napig tárolták, és így az üzletlánc adatfeldolgozói is hozzájuk férhettek.

Ez alapján pedig a NAIH szerint adatvédelmi jogsértésnek minősült az Aldi gyakorlata. Emiatt 95 millió forint adatvédelmi bírság megfizetésére, illetve az életkor ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlata felülvizsgálatára és az üzlethelyiségekben megvalósuló adatkezelésekre vonatkozó adatkezelési tájékoztató kihelyezésére kötelezték az üzletláncot.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük