Közzétette - Kategória - Beregi és magyar népszokások, Hazai népszokások, Jeles napok, Külföldi népszokások, Népi hagyományok

Vízkereszt utáni második vasárnap


Vízkereszt utáni második vasárnap

Vízkereszt utáni második vasárnap a kánai menyegző napja, érdekes népszokás kapcsolódik hozzá.

kanam.jpgA vízkereszt utáni második vasárnap estéjén imádkozással, énekléssel, majd evéssel, ivással emlékeztek Jézus első csodatételére. A János evangéliumában szereplő legendában Jézus a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. A pap ezen a napon és borszenteléskor olvassa fel ezt az evangéliumi részt . A kánai menyegzőt több háznál is meg is rendezték. Az ételeket és italokat a résztvevõk hordták össze, vagy a házigazda állta. Víznek nevezett bort vittek a szobába, amelyet a gyülekezéskor kijelölt „násznagy” megáldott, majd énekeltek. Az ének végeztével, amint az utolsó vers mondja, a jelenlevők táncra is perdültek. Éneklés és imádságok elmondása után láttak hozzá az evéshez, iváshoz. Néhol a legendát el is eljátszották.

mek.niif.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük