Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái

Viharos erejű szél érte el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét


Hajnalban viharos erejű szél érte el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. Több helyen kidőlt fák okoztak fennakadást a közlekedésben. A kisvárdai, záhonyi, baktalórántházi és nyíregyházi hivatásosok is vonultak úttestre dőlt fák miatt. A tűzoltók Dombrád és Pátroha között, Mándok Kálonga-tanyánál, Nagycserkesznél, valamint Baktalórántháza és Ófehértó között is motoros láncfűrésszel avatkoztak be.

Fotó: illusztráció

A havazás és az erős szél miatt éjféltől csütörtök reggelig csaknem száz káresethez riasztották országosan a tűzoltókat. Jellemzően leszakadt ágak, kidőlt fák okoztak kisebb fennakadásokat, illetve több esetben árokba csúszott, elakadt járművek műszaki mentésénél kellett beavatkozniuk a tűzoltóegységeknek.

Nógrád megye négy településén vezetékszakadás miatt 2500 fogyasztási helyen szünetel, vagy akadozik az áramszolgáltatás, ezen kívül Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is voltak szolgáltatáskimaradások.

A meteorológiai előrejelzések szerint továbbra is havazásra, ónos esőre, helyenként hófúvásra, erős szélre kell készülni, a meteorológiai szolgálat több megyére másodfokú riasztást adott ki.

Mielőtt az autósok útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról. Aki teheti, ónos eső, havazás, vagy hófúvás miatt érvényben lévő másodfokú, narancs riasztás ideje alatt ne induljon útnak. Ha az utazás elkerülhetetlen, megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival történjen ez. Az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot és vigyenek magukkal feltöltött mobiltelefont, tartalék ruhát, ásványvizet és valamilyen ételt hosszabb várakozás esetére. Akik a tömegközlekedést választják, számítsanak megnövekedett várakozási időre.

Használják a katasztrófavédelem mobiltelefonokra ingyenesen letölthető tájékoztató alkalmazását, a VÉSZ-t!