Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Vásárosnamény több pontján folynak fakivágási és ifjítási munkálatok

Vásárosnamény – Előzetes szakértői felmérést követően, Vásárosnamény több pontján kezdődnek fakivágási és ifjítási munkálatok. A veszélyessé és szükségessé vált fák eltávolításáról, Filep Sándort a város polgármesterét kérdeztük.

Egy nagyon érzékeny pontot kell megint előtérbe helyeznünk, ez pedig az elöregedett fák helyzete. Hogyan tovább belváros? Mit tudunk tenni ésszerűen, ehhez kérném is majd az ötleteiket.

A körforgalom kiépítésénél látható, hogy azért a tereprendezés mellett, fák is kerültek kivágásra. A hogy ezt ilyenkor tenni szoktuk, mindig nagyságrendekkel, több fával fogjuk pótolni fiatal, városi környezetbe illő fákkal azokat az elöregedett fákat, amelyek most útban voltak már. Nem szolgálták már kellően azt a szerepet, amelyet annak idején a város útjainak építésénél, ide a tervező, a kertészmérnök, a hozzáértők szántak. Ugyanakkor kár magyarázkodni, ezeket, a fákat ki kellett vágnia a kivitelezőnek, de ígérem ezeket is pótolni, fogjuk. Tudjuk azt, hogy a Rákóczi út egy csodálatos utcája a városnak, ugyanakkor itt is ezek a fák nagyon felnyurgultak most már. Élő példa is van, amikor a vihar itt a Városháza mellett levágta ezt a hat-nyolc fát, akkor újra elkezdtek élni és visszavágás után új erőre kaptak.

– mondta Filep Sándor.

Az itt lakóknak amilyen szépek, annyi bosszúságot okoznak, hiszen a tető, a csatorna folyamatosan tele van falevelekkel, és ezeknek a fáknak a termésével. Nos! Át kell gondolnunk, hogy hogyan és miként, de egy dolgot ígérhetek! Amikor fát vágunk ki, annak többszörösével kell, hogy pótoljuk, hiszen Vásárosnamény környezetvédelmi programban, természetvédelmi programban, zöld város vesz részt, amely kapcsán ez nagyon fontos. Hiszen tudjuk azt, hogy ezt a földet unokáinktól kaptuk kölcsön. Épp ezért egy a kérés, egy a szándék. Ha olyannal találkoznak, amely megbotránkoztató először jelezzenek nekünk, kérdezzenek rá. Nem feltétlenül jó dolog az, ha ország-világ elé, a Facebook-ra kidobunk valamit és mocskolódunk. Ez bizony nagyon elharapózott, és nem ez a megoldás. Attól, hogy tudjuk, hogy a város környékén itt-ott szemét van és egyből azt feltesszük, gondolkodjunk el, vajon, hogy került oda. Gondolkodjunk együtt, cselekedjünk együtt, ez a város a miénk!

– zárta gondolatait a város polgármestere.