Egyes régi 500 forintosok is kisebb vagyonokat érhetnek, mutatjuk, mit kell otthon kutatni!
Manapság nagyon sokan gyűjtenek régi pénzeket. Vannak különösen értékes darabok, ilyenek a limitált példányszámban megjelent nyomatok vagy éppen a különféle emlékérmék. Azonban a már nem használt, kivont érmék és papírpénzek is tízezrekért adhatóak el, így bizonyos időközönként nem árt körülnézni, nem lapul-e pár bankjegy a fiókban. Ez a régi 500 forintos is jóval többért adható el, mint az eredeti értéke.
Ez az 500 forintos ér különösen sokat
A jelenleg használt 500 forintos 1998 óta van forgalomban. A bankjegy elődjén még Ady Endre és Budapest látképe szerepelt, azt 1999-ben vonták ki végleg a forgalomból, és azóta csak a jelenlegi pénzzel tudunk fizetni. A most használt papírpénz már nem az első verzió, mivel jelenleg a negyedik formát használja a lakosság, ez 2019-ben került forgalomba.
Az 500 forintos az évek során sok változáson átesett, a korábbi verziókat pedig apránként kivonták a forgalomból, azonban megtörténhet, hogy ezek ott lapulnak valakinél. A Numizmarket adatai szerint, egyes példányok különösen értékesek lehetetnek. Az eredeti, 1998-as verzió például átlagosan 2500 forintért szokott elkelni a portálon, ám a 2001-es nyomások már jóval magasabb áron cserélnek gazdát, átlagosan 10 ezer forintért adják és veszik őket. Az aktuális árakról itt lehet tájékozódni.
Fontos azonban, hogy számít az adott pénznek az állapota, az esetleges hibák, és a különféle átdolgozások. Így a pénz értéket leginkább a jelenlegi piaci trendek határozzák meg, ezért a megjelenített értékek csak viszonyítási alapként értelmezhetők. Ettől függetlenül azonban könnyen lehet, hogy bárkinél lapul egy-egy értékesebb 500 forintos, így érdemes megnézni a pénztárcákat.
Másfél millió forintot érhet ez az érme
Amikor a Magyar Nemzeti Bank 2006-ban kibocsátotta az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára emlékező, 100 ezer forint névértékű aranyérmét, kevesen gondolták, hogy két évtizeddel később a hazai numizmatikai piac egyik legkeresettebb darabja lesz. Ma egy ilyen érme értéke elérheti akár a másfél millió forintot is.
A különleges kibocsátás nemcsak történelmi jelentősége miatt vált népszerűvé. A megjelenés idején sokan választották ballagási vagy akár nászajándéknak is, hiszen az érme egyszerre hordoz nemzeti emlékezetet és hosszú távú értékmegőrző funkciót. Míg a készpénz gyorsan elköltésre kerül, egy arany emlékérme tartós befektetésként is szolgálhat.
Az értéknövekedés mögött két fő tényező áll. Az egyik az arany világpiaci árának jelentős emelkedése az elmúlt húsz évben. Az érme 20,94 gramm, 23,6 karátos aranyat tartalmaz, ami önmagában is komoly belső értéket képvisel. A másik meghatározó tényező a ritkaság, az 5000 darabos limitált példányszám numizmatikai szempontból alacsonynak számít, különösen egy ilyen kiemelt történelmi évforduló esetében.