Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Ünnepélyes tanévnyitó – Kitárta kapuit a vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola


tanevnyito a vasarosnameny eotvos jozsef altalanos iskolaban

Vásárosnamény – Megszépült, impozáns környezetben tartotta, hagyományos ünnepélyes tanévnyitóját a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.P A Bereg szívében megkezdődő 2019/2020-as tanév, ahol közel ezer diák, szülő és rokon hallgathatta végig az ünnepélyes tanévnyitót, közülük természetesen az intézménybe most érkező elsősök. Az ismét színes előadásokkal tarkított iskolakezdést, Bíró Éva igazgató-helyettes köszöntésével indult, melyet a Himnusz közös éneklése követett, az iskola énekkarával.

Az ünnepi műsorok sorát elsőként Lapos Tibor szavalata nyitotta meg, aki Balogh József: Kedves Vakáció barátom című versével búcsúztatta a nyarat.

Ezt követően Szabó Zoltán ünnepi tanévnyitó beszéde hangzott el, aki Müller Péter gondolataival köszöntötte a megjelenteket, a diákokat és kollégait. Beszédében az új tanév kihívásairól, az arra szakmailag jól felkészült tantestületről, az intézmény elvárásairól. Kiemelte továbbá, hogy teljesen nyitott az intézmény a szülők, a gyermekek felé,. Legfőbb feladatuknak tartotta, hogy megtanítsák a diákokat, az őket érő információáradat helyes kezelésére, különbséget téve ezzel a jó és a rossz, valamint az értékes és értéktelen között. Külön köszöntötte az iskola legkisebbjeit, akikre tartalmas nyolc év már a közeljövőben. Megemlítette továbbá az intézmény falain belül zajló rekonstrukciókat, valamint fejlesztéseket is, ahol számos tanterem felszereltsége bővült, illetve szépült meg a nyár során. Kiemelte továbbá a rendezvény helyszínét adó teret is, mely teljes térkövezést és tereprendezést kapott.

A tanévet hivatalosan megnyitó intézményvezető beszédét követően Gulyásné Csohány Katalin, a Cimbora Gyermekközösség vezetője és Szabó Zoltán ajándékokkal lepték meg a az elsősöket.

Az első évfolyam óvónőikkel közösen dalban, valamint mondókákkal búcsúztak el óvodájuktól.

Az iskola diákjainak nevében Farkas Mira Zsanna köszöntette szavalattal, az első évüket kezdő kicsiket.

Az intézmény életét szerves módon meghatározza a művészeti oktátás, melyet idén is Tihor Krisztián Kalotaszegi táncával illusztrált a megjelenteknek.

A rendezvény zárásaként, Bíró Éva hasznos információk látta el a megjelenteket, ahol szó esett a tanév menetéről, a tankönyvek átvételéről és a házirendről is. Megtudhatták továbbá, hogy a 2019/2020. tanév utolsó tanítási napja 2020. június 15-e, ugyancsak hétfő. A tanítási év első féléve 2020. január 24-ig tart, az őszi szünet 2019. október 28-tól november 1-jéig, a téli szünet 2019. december 23-tól 2020. január 3-ig, a tavaszi szünet pedig 2020. április 9-től április 14-ig tart.