Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Ünnepélyes állampolgársági eskütétel a Bereg szívében, Vásárosnaményban

page

Vásárosnamény – Ötvenkettő honfitársunk tett állampolgársági esküt és vette át honosítási okiratát Filep Sándortól, Vásárosnamény polgármesterétől a Bereg szívében Polgármesteri Hivatalában. A magyar állampolgárság  az állampolgársági eskü letételének napjával szerezhető meg. Az ünnepi ceremónia kezdetén Péter Zoltánné köszöntötte a megjelenteket, majd kérte Filep Sándor  polgármestert, hogy mondja el az eskü szövegét, amely így szólt:

„Én, Filep esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen.”

Az eskü letételét követően a település polgármestere a megjelenteket a Magyar Köztársaság állampolgárává fogadta. Továbbá az eskütevőknek kiemelte, hogy a most megjelentek is tudják, mit jelent ellenszélben haladni, mit jelentenek Szabó Dezső szavai, miszerint: minden magyar felelős minden magyarért. Ez a gondolat vezérelte a 2010-ben megválasztott polgári kormányt, amely törvénybe iktatta a határon kívül rekedt magyarok gyorsított honosítási eljárását. Azóta már több mint 1 millió honfitársunk kérte újra a magyar állampolgárságot – fűzte hozzá. Az esküokmányok átvételét követően a polgármester jókívánságokat fogalmazott meg az élet minden területének tekintetében, majd azt kívánta nekik, hogy a magyar állampolgárság legyen erőt adó tudat a mindennapjaikban.

Vélemény, hozzászólás?