A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium falai között ismét ünnepi díszbe öltözött a lélek és a tér: kezdetét vette a hagyományos Rákóczi-hét, amely minden évben nem csupán emlékezés, hanem közösségi hitvallás is a múlt értékei mellett.

Az ünnepség emelkedett pillanatait egy megrendítő idézet nyitotta meg, amely egyszerre idézte meg a bujdosás fájdalmát és az örök dicsőség fényét:

„Messze Borsitól Rodostó,- ott kezdéd, itt végezéd. S Borsi és Rodostó hálás könnyet ont emlékedért. És neved dicsőségétől fénylik honn a magyar ég, És e part és e kék tenger szinte azt ragyogja még.”

E sorok nem csupán bevezetőként hangzottak el, hanem hidat képeztek múlt és jelen között, ráhangolva a jelenlévőket arra az örökségre, amelyet II. Rákóczi Ferenc neve jelent a magyar nemzet számára. A közös éneklés, a Himnusz felcsendülése ünnepélyes egységbe kovácsolta a diákokat, pedagógusokat és vendégeket. A dallamok alatt mindenki egy közös gondolatban osztozott: múltunk tisztelete a jövőnk alapja. Az ünnepi hét megnyitására Szalainé Bíró Katalin igazgatónő kapott felkérést, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a Rákóczi-hét nem csupán iskolai program, hanem lelki örökség, amely generációról generációra öröklődik. Ezt követően ünnepi köszöntőt mondott dr. Tilki Attila, aki kiemelte a helyi közösségek szerepét a nemzeti értékek megőrzésében, és méltatta a gimnázium hagyományápoló tevékenységét.

A rendezvény egyik legmeghatározóbb pillanata Lengyel Lívia tanárnő ünnepi beszéde volt. Szavai mélyen megérintették a hallgatóságot, hiszen rámutattak: a zászló nem csupán jelkép, hanem felelősség  annak az eszmének a hordozója, amelyért egykor emberek életüket áldozták. Az ünnepi műsor „A zászló öröksége” című összeállítás keretében elevenedett meg, ahol a próza, a dal és a tánc egységében tárult fel Rákóczi alakja és a szabadságharc történelmi jelentősége. A diákok előadásában nem csupán szerepek, hanem érzések és gondolatok keltek életre a hűség, az áldozat és a szabadság iránti vágy örök emberi értékei.

Az ünnepség zárásaként közösen csendült fel a Szózat, amely méltó befejezése volt a megemlékezésnek. A sorok ismét megerősítették: a haza nem csupán földrajzi hely, hanem közös emlékezet és felelősség. Ezt követően az iskola közössége az intézmény zászlaját követve kivonult az épület elé, ahol a megemlékezés koszorúzással folytatódott II. Rákóczi Ferenc szobránál. A Rákóczi-induló hangjai között helyezték el a kegyelet koszorúit az iskola dolgozóinak képviseletében Szalainé Bíró Katalin igazgatónő, valamint Baráth Tiborné és Hajdú István igazgatóhelyettesek.

A meghitt pillanatokat a tárogató hangja tette még emlékezetesebbé, amely mintha a múlt üzenetét hozta volna el a jelenbe. A gimnázium tanulóifjúsága nevében Hajdú Anita tanárnő és Orosz Sándor Zoltán, a diákönkormányzat elnöke helyezték el koszorújukat, ezzel is kifejezve a fiatal generáció tiszteletét és elköteleződését. A Rákóczi-hét nyitóünnepsége ismét bebizonyította: a hagyomány nem poros emlék, hanem élő örökség. Egy olyan láng, amelyet minden nemzedéknek tovább kell adnia. Vásárosnaményban ezen a napon nemcsak emlékeztek, hanem újra meg is erősítették azt az összetartozást, amely Rákóczi korától napjainkig ível és amely a jövő felé is utat mutat.