Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Újabb rettenetes kórokozót találtak Vuhanban, ahol korábban elszabadult a koronavírus


A kínai Vuhan Egyetem kolera vírussal fertőzött személyt talált, azonnal megkezdték a minták begyűjtését és a kontaktkutatást. A felsőfokú tanulmányi központ egyik diákjánál mutatták ki a vizsgálatok a kolera vírust, a helyi hatóságok le is zártak néhány létesítményt, amíg fertőtlenítik a környéket – számolt be róla a Bloomberg.

A hatóságok közleménye szerint egyelőre nem érkezett hír más fertőzöttről. A kolera a Vibro cholerae baktérium által okozott betegség, amely élelmiszereken vagy vízen keresztül terjedhet, és heveny hasmenést okozhat. Kínában ritka megbetegedésnek számít, idén márciusban találtak még egy esetet, az előző évben pedig mindössze 5 esetről számoltak be. Ami ijedségre adhat okot az az, hogy az országban A minősítésű betegségnek számít a kolera, ebbe a kategóriában a bubópestis tartozik csak ezen kívül. Az Egészségügyi Világszervezet beszámolója szerint a legtöbb kolerával fertőzött személynél legfeljebb enyhe tünetekkel támadhat a kór, azonban megfelelő ellátás nélkül akár órákon belül halálos kimenetelű is lehet a kolera a kiszáradás miatt. Így azt ajánlják, hogy megfelelő szájon át történő folyadékbevitellel védekezzenek az emberek, akik elkapják a betegséget. A vírus pont Vuhanban ütötte fel a fejét, ahol korábban kirobbant a koronavírus-világjárvány.