Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vezér cikkek

Újabb önkormányzati fejlesztés – Új kerítés épül a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvodában


Vásárosnamény – Újabb fejlesztés valósul meg a Bereg szívében, Vásárosnaményban. Ezúttal a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvodát határoló kerítés újul meg – tájékoztatta szerkesztőségünket Filep Sándor polgármester.

Az intézmény rekonstrukciója Vásárosnamény Város Önkormányzatának támogatása mellett valósulhat meg. A szeptemberben közepén megkezdődő kivitelezés során, közel száz méteren valósut meg, új modern kerítés – mondta Vezséné Oszlár Ildikó intézményvezető. Hozzátette továbbá, hogy reményeik szerint az intézmény egészét határoló kerítés megújulásra kerül majd a közeljövőben. Vásárosnamény első embere, Filep Sándor kérdésünkre elmondta, hogy a most megvalósuló fejlesztés Vásárosnamény Város Önkormányzatának megfelelő gazdálkodása által jöhet létre. Az önkormányzat e mellett odafigyel a város fenntartásában lévő intézményeire, így a Vásárosnaményi Hétszínvirág Óvodára is, hiszen minden ilyen fejlesztés családbaráttá, valamint élhetőbbé teszi Vásárosnaményt.