Tucatnyi beregi halászlé fenséges illata és íze töltötte be a Kraszna-partját Vásárosnaményban

40 eve varos vasarosnameny

Halaszle fozoverseny vasarosnameny

Vásárosnamény – Előbb hagyma és füst illata terítette be a Kraszna partját és környékét, majd egy idő után aromás halászléfelhő ereszkedik a folyó vásárosnaményi partszakaszára. A város festői környezetében kialakított óriási kerti partin, közel tucatnyi bográcsban rotyogott a halászlé, s ugyan az edényekben vöröslő beregi levek látszólag egyformák, ez korántsem igaz. Minden szakács a saját alapanyagaira, metódusára esküdve, nagy elánnal vetette bele magát a megméretésbe, a legjobb beregi hallét címéért küzdve.

Gazdagon terített asztallá változott a Bereg szívét átszelő Kraszna folyó környéke, amely a térség legnagyobb halászléfőző-versenyének ad otthont. A fenséges ízekkel tarkított rendezvény arra a kérdésre próbált választ adni, melyik a legfinomabb beregi halászlé. A közel tucatnyi csapat számos főzési technikát bevetett a verseny során, ahol ponty, szürkeharcsa, kárász vagy éppen passzírozott pontyos vegyeshal-alap hozzáadásával bolondították meg azt. A több száz adag beregi finomság mellett, ínyencségek is várták a versenyre kilátogatókat, hiszen különféle sült halak, halból készült desszertek, valamint halfasírt is gazdagította az asztalok kínálatát. A zsűrizés során az étel látványát, ízharmóniáját, különlegességét, valamint a versenycsapat által használt főzőhely tisztaságát, rendezettségét, díszítését és sajátosságait vette figyelembe a három tagú zsűri.

Az elkészült ételeket Krivács András, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke, Ambrus György olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, valamint Kósa László vásárosnaményi mesterszakács értékelte. A versenyt végül a Kisvarsányi Hal-Ászok és a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanári karát megelőzve, a Beregi Tisza Vadásztársaság nyerte. A díjakat Filep Sándor polgármester adta át a csapatok részére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!