Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Több százan szavalták a Himnuszt a Magyar Kultúra Napján Vásárosnamény főterén


Több százan szavalták a Himnuszt a Magyar Kultúra Napján Vásárosnamény főterénVásárosnamény – Ma van a magyar kultúra napja, melyet minden évben január 22-én tartanak, így immár évek óta hagyományosan a Bereg szívében, Vásárosnaményban is. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Csekén – ezt a dokumentumra írt dátum is igazolja -, így ezen évforduló tiszteletére és emlékére ezen a napon van a magyar kultúra napja. Az ünnep ötletét először Fasang Árpád zongoraművész vetette fel 1985-ben, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén felhívást tett az emléknap megrendezésére. Először 1989. január 22-én tartották meg a magyar kultúra napját, és azóta minden évben sor kerül rá ezen a napon. Mára több hagyomány is csatlakozott hozzá, ilyenkor országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak, valamint e naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, 1933 óta pedig az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat is. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket – írja a Wikipédia.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1596287377126982/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

Vásárosnaményban ennek okán ismét számos, ezen ünnephez kapcsolódó rendezvény fémjelezte az ünnepi alkalmat. A leglátványosabb és legnagyobb tömeget vonzó esemény a város főterén, több száz beregi ember által alkotott flashmob volt, ahol több generáció is közösen szavalta el Iványi Tamás vezetésével a Himnuszt.

[slideshow_deploy id=’133174′]