Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Több, mint 33 mázsa kifogott hal, teltházas közgyűlés és újabb sikerek a gergelyiugornyai Keskenyen!


Teltházas közgyűlést tartott a 2025-ös évet záró és a 2026-os horgászévet megnyitó, egyben tisztújító rendezvényén a vásárosnaményi Postás Horgász Egyesület. A Kovács Étterem dísztermében megtartott eseményen a tagság szinte teljes létszámban képviseltette magát, ami jól mutatja a közösség erejét és összetartását.

A megjelenteket Szabó Gábor elnök köszöntötte, majd ismertette a napirendi pontokat. Ezt követően Magyar Péter titkár részletes, átfogó beszámolóban értékelte a 2025-ös esztendőt, amely minden volt, csak eseménytelen nem.

Sikeres vízpótlás a Keskenyen

A beszámoló elején a több mint húszéves hagyományhoz híven, a Keskeny Holtág vízállása és állapota került fókuszba. A tavalyi közgyűlésen már kiemelt téma volt a vízszint csökkenése és a vízpótlás kérdése. A megoldást a Magyarország Kormánya által meghirdetett „Vizet a tájba” projekt jelentette, amelyre az egyesület sikeresen benyújtotta igényét az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz.

A Fetivizig Vásárosnaményi Szakaszmérnökségével történt egyeztetések és terepbejárások után június 11-én megkezdődtek a munkálatok. A Tisza-parton szivattyúállást alakítottak ki, a tagság pedig több mint egy kilométeres árkot tisztított ki, amelyen keresztül mintegy 7 méteres emeléssel a Tisza vize a holtágba juthatott.

A próbaüzemet követően több mint két héten át, éjjel-nappal zajlott a vízpótlás, melynek eredményeként 133 centiméterrel emelkedett a vízszint. A vízmegtartó gát megemelésével sikerült biztosítani, hogy a megnövekedett vízmennyiség egész évben biztonságban maradjon a mederben. A projekt példaértékűen valósult meg, a közgyűlésen külön köszönet hangzott el a szakemberek felé.

A munkálatokat követően azonban komoly viharkárok érték a területet: több, közel százéves tölgyfa dőlt ki. A szükséges helyreállítási munkákat a tagság elvégezte, a vízbe dőlt fák pedig természetes búvó- és ívóhelyet biztosítanak a halállomány számára.

Új horgászház és sikeres pályázatok

Az egyesület történetének újabb mérföldköveként, sikeres MOHOSZ-pályázat révén 13,5 millió forint támogatással 1,5 millió forintos önrész és az ÁFA vállalása mellett új, szigetelt, napelemes, elektromos hálózattal és kamerarendszerrel ellátott horgászház épült a Keskenyen. A több mint 40 éves tanyaház helyét egy korszerű, két helyiségből álló épület váltotta fel, amely irodaként, tárgyalóként és raktárként is funkcionál. A beruházás jelentős előrelépés a terület- és vagyonvédelem, valamint a rendezvények lebonyolítása szempontjából is.

A pályázati sikerek sora itt nem ért véget. Kedvezményes haltelepítési támogatásnak köszönhetően tavasszal 10 mázsa ponty érkezett 200 Ft/kg kedvezménnyel, valamint 5 mázsa egynyaras ponty is került a vízbe. Augusztusban újabb 500 kilogramm ponty, novemberben pedig ismét pályázati forrásból 8 mázsa horogérett ponty és 2 mázsa kétnyaras süllő gazdagította a halállományt. Összességében mintegy 30 mázsa hal került telepítésre 2025-ben.

Gazdálkodás, fegyelem, közösségi munka

Az egyesület stabil működéséhez jelentősen hozzájárultak a tagdíjak és a napijegyes bevételek, amelyek közel 2 millió forintot tettek ki. A fegyelem fenntartása érdekében halőri intézkedésekre is sor került: két napijegyes horgászt méreten aluli ponty eltulajdonítása miatt hosszabb időre eltiltottak a horgászattól és pénzbírsággal sújtottak. Tagsági körben is történt figyelmeztetés etikátlan viselkedés, illetve a lezárt sorompó megkerülése miatt.

A közösségi munka továbbra is az egyesületi élet egyik alappillére. A tagság részt vett többek között fakivágásban, kaszálásban, gátépítésben, ároktisztításban, lépcsőépítésben, valamint a kormoránok elleni védekezésben. Kialakításra került az erdő alatti partszakaszon egy új út is, amely megkönnyíti a megközelítést.

Kiemelkedő eredményt hozott a süllőfészkek kihelyezése is: a tíz mesterséges ívóhely szinte mindegyikén megjelentek az ikrák, így jó eséllyel tovább erősödik az őshonos süllőállomány.

Fogási adatok és legeredményesebb horgászok

A 110 felnőtt férfi, 7 női, 9 ifjúsági és 31 gyermek horgász összesen mintegy 33 mázsa halat fogott és vitt haza. Ebből közel 31 mázsa a tagság, mintegy 250 kilogramm pedig a napijegyesek fogása volt.

Fajonként:

  • ponty: csaknem 23 mázsa

  • amur: 190 kg

  • harcsa: 152 kg

  • süllő: 120 kg

  • csuka: 7 kg

  • egyéb idegenhonos: 215 kg

  • egyéb őshonos: 114 kg

A legeredményesebb horgász Avacz Róbert lett 106 kilogrammos összfogással, őt Juhász Tibor (105 kg) és Gergely István (104,5 kg) követte. A ranglista további helyezettjei: Huzsvai János, Szabó Gyula, Váradi László, Kantuly János, Bán Gyula, Kovács István, Dul Gábor, Gerzsenyi Ákos és Kajdi Tibor.

Versenyek és közösségi programok

Április 27-én a Keskeny adott otthont a Megyei Horgász Szövetség Nemzetközi Feederkupa-sorozatának egyik fordulójának. A házi versenyek közül kiemelkedett a 10. éjszakai páros verseny (23 csapattal), ahol Bán Gyula és Ducsi Balázs győzött 24 kg fogással.

A 24 órás versenyen Mikita Zoltán és Ujvári Levente végzett az élen 24 kilogrammal. A szezont a Szücs Imre Emlékverseny zárta, három kategóriában, 60 résztvevővel.

Az egyesület sárkányhajós csapata harmadik alkalommal is megnyerte az önkormányzat által szervezett versenyt, bizonyítva az összetartó közösség erejét a vízen és azon kívül is.

Gazdasági beszámoló és konzultáció

László Csaba gazdasági vezető ismertette a 2025-ös bevételeket és kiadásokat, majd az „Egyebek” napirendi pontban élénk párbeszéd alakult ki a vezetőség és a tagság között. Szó esett többek között a társadalmi munka szervezéséről, a taglétszám növeléséről, a napijegyes horgászok helyzetéről, a sorompó használatáról, az úthálózat fejlesztéséről, a fiatalok horgászatra neveléséről, a csónakhasználat szabályozásáról és a fix horgászhelyek kialakításának lehetőségéről.

Egyhangú bizalom a vezetőségnek

Az ötéves ciklus lezárásaként tisztújító szavazásra került sor Tóth Lajos vezetésével. A tagság egyhangú igennel, tartózkodás és ellenszavazat nélkül választotta újra Szabó Gábort elnöknek, Magyar Pétert titkárnak és László Csabát gazdasági vezetőnek.

A közgyűlés végén jó hangulatú közös ebéd zárta az eseményt, amely méltó lezárása volt egy eredményekben gazdag évnek, és biztató kezdete a 2026-os horgászszezonnak. A Postás Horgász Egyesület ismét bizonyította: a Keskeny nem csupán vízterület, hanem összetartó közösség is.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük