Határidőre, február 15-re befejeződött a téli szociális tűzifaprogram a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 125, Hajdú-Biharból 41 település vásárolt társaságunktól tűzifát, és egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község, Ároktő is tőlünk szerezte be a tüzelőt. A program ideje alatt 31350 köbméter tűzifát értékesítettünk, mintegy 590 millió forint értékben. Ez az összeg megközelíti az országos keret egyötödét, ugyanis a kormány hárommilliárd forintot fordított a szociális tüzelőanyag támogatásra ezen a télen – tájékoztatott Szalacsi Árpád, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója.
A tüzelő kétharmada a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, egyharmada pedig Hajdú-Bihar megyei erdészeteinken keresztül jutott el a településekhez. A legnagyobb tételeket a Fehérgyarmati-, a Baktalórántházi-, és a Debreceni Erdészet szolgálta ki. A legtöbbet igénylő önkormányzatok – Baktalórántháza, Hodász és Demecser – együttesen csaknem 1900 köbméter tűzifát vásároltak a szociálisan rászorulók részére. A másik véglet Fülpösdaróc, Nemesborozva és Rápolt volt – a három kistelepülés igénye összesen nem érte el a 100 köbmétert. Társaságunkhoz elsősorban keménylombos tűzifa igények érkeztek az önkormányzatoktól, leginkább akác és tölgy tűzifa vásárlására kötöttünk szerződéseket, de értékesítettünk kőrist, juhart és kései meggyet is.
A NYÍRERDŐ Zrt. 2011 óta folyamatosan részt vesz a szociális tűzifaprogramokban. Öt év alatt csaknem 107 ezer köbméter tüzelő jutott el társaságunktól a rászoruló családokhoz, az önkormányzatok közvetítésével. Az idei év azonban kiemelkedő, hiszen korábban egyszerre ekkora mennyiséget még nem igényeltek tőlünk a települések – összegezte Szalacsi Árpád vezérigazgató.
Nyírségi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság