Közzétette - Kategória - Bereg hírei, Perényi-tanya, Regionális hírek, Vásárosnamény, Vásárosnamény, Kisvárda,Záhony, Mátészalka, Fehérgyarmat, Csenger hírei, Vezér cikkek

FACEBOOK OLDAL

INSTAGRAM KÉPEK

RENDEZVÉNY KÉPEKBEN

FACEBOOK VIDEÓK

TWITTER BEJEGYZÉSEK

Több milliós fejlesztés indul Vásárosnamény-Perényi tanyán

vasarosnameny-perenyi-tanya

Vásárosnamény – Vásárosnamény Város Önkormányzata idén is sikeresen pályázott, ezúttal a 2016. évi Tanyafejlesztési Program keretein belül. 2016-ban a tanyán élők három célterületre, összesen 725 millió forintos keretösszegben pályázhattak. A program maga a tanyák és tanyás térségek védelmére, illetve fejlesztésére szolgál, mely teljes egészében nemzeti forrásból finanszírozott. Idén immár hatodik alkalommal nyílt lehetőség pályázatot benyújtani. Az előző három évhez hasonlóan idén is az egész Alföldről, szám szerint 724 településéről lehetett pályázni. Az idei program három célterület szerint – települési, térségi fejlesztések; tanyagazdaságok fejlesztése és tanyagazdaságok indító támogatása; illetve a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztések –nyújtott vissza nem térítendő támogatást.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1161383690617355/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

Ezen pályázaton indult a vásárosnaményi önkormányzat is, ahol a megnyert pályázatnak köszönhetően közel 6.2 millió forintból fejlesztheti majd a Perényi tanyát. A település által nyert két pályázati forrás két pályázatban is nyertesnek bizonyult, ahol elsőként a Tanyasi lakosokat célzó lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzése, telepítése pályázatban került ki nyertesként, melynek összege 4 398 150 Ft. Ezen pályázatnak köszönhetően kilenc darab térfigyelő kamerát telepít a városrészben az önkormányzat, melyhez erősáramú hálózat és kamera állomások is tartoznak majd. Az összeg tartalmazza a karbantartás költségeit is. A második pályázaton a Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 795 527 Ft került megnyerésre, ahol a Perényi tanyán lévő közösségi ház részére háztartási eszközöket szerez be az önkormányzat, mely tartalmaz egy 100 négyzetméteres rendezvénysátort, 3db mobil wc-t, 15 darab biztonsági kordont, egy gáztűzhelyt és egy mosógépet. Az utóbbi kettő a Közösségi Házban kerül elhelyezésre, ahol a tanyán élő, rászoruló emberek használhatják majd térítésmentesen. Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere szerint a polgárőri szolgálat mellett, a fejlesztéseknek köszönhetően biztonságosabbá tehetik a tanyán élő emberek mindennapjait. A telepítést követően a lopások még jobban megelőzhetőek lesznek, mely remélhetőleg preventív szerepet tölt be a tanyán élők mindennapjaiban. A pályázaton Vásárosnamény mellett több mint 250 tanyafejlesztési projekt nyert el támogatást közel 730 millió Forint értékben. A nyerteseknek 2017. április 30-ig kell megvalósítaniuk a pályázataikban vállalt fejlesztéseket.

2016_nyertesek_listaja

Vélemény, hozzászólás?