Közzétette - Kategória - Szabolcs Szatmár Bereg megyei sziréna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei

Tizenötmilliót ajánlott a szabolcsi nagypapa a gyermekfelügyeleti jogért

Vesztegetés hatósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy 62 éves férfi ellen a Nyíregyházi Törvényszéken. A vádirat lényege szerint a nagyszülők 2019 elejéig egy háztartásban éltek szabolcsi otthonukban fiukkal, annak feleségével és két kiskorú unokájukkal. Az apa 2019 márciusától szabadságvesztés büntetését töltötte, majd az anya novemberben két gyermekével elköltözött a közös otthonból, amit a nagyszülők sérelmeztek, mivel ők szerették volna a gyermekeket nevelni.

A nagymama november végén a nagyszülői kapcsolattartás szabályozása iránt kérelmet terjesztett elő, amelyben minden héten két napra, minden második hétvégére, illetve az iskolai szünetek időtartamának felére kérte a kapcsolattartás jogának biztosítását.

Ugyanezen a napon az édesapa képviseletében eljáró ügyvéd is kérelmet terjesztett elő a szülői felügyeleti jog szabályozása és kapcsolattartás körében, kérve a közös szülői felügyelet megállapítását azzal, hogy a gyermekek tartózkodási helyeként az apai nagyszülők lakóhelyét jelöljék meg. Másodlagosan azt kérte, hogy a gyámügyi hatóság a szülők felügyeleti jogát szüneteltesse és nevezze ki gyámul a nagymamát, harmadlagosan pedig azt, hogy a hatóság biztosítsa az apai nagyszülők részére a kapcsolattartást a nagymama által előterjesztett kérelemnek megfelelően. A kérelmek alapján közigazgatási hatósági eljárás indult, amelyről a hatóság értesítést, valamint 2019. december 18-ra szóló idézést bocsátott ki az anya és a nagymama részére. 2019 december elején a nagymama telefonon találkozót kért a menyétől, amely másnapi találkozón a nagypapa 15 millió forintot ígért az anyának azért, hogy a megindult hatósági eljárásban nyilatkozzon úgy, hogy lemond a gyermekek szülői felügyeletének és nevelésének jogáról a nagyszülők javára. A gyermekek édesanyja az ajánlatot visszautasította.

Nyíregyházi Törvényszék