Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

A Tisza-parti sétány építése mellett rövid és hosszú távú elképzelések Gergelyiugornya megújjulásáért


gergelyiugrnyai tisza-part 1

Vásárosnamény – A Bereg és annak szívének Vásárosnaménynak évtizedek óta kiemelt turisztikai helyszíne a gergelyiugornyai Tisza-part. 2017-ben a Tisza mellett a szakasz egyik legfőbb vonzóerejének tartott homokos fövenyletűnése, így a nap szerelmeseinek legfőbb helyszíne vált elérhetetlenné a múlt téli szélsőséges időjárási körülmények miatt. A szakemberek állítása szerint a Tisza egybefüggő jegesedése mellett a Szamosról érkező jelentős árhullám, mely megtolva a jégtakarót, okozta a part eltűnését. A téma azóta mind Vásárosnamény Város Önkormányzatának, mind pedig a város első emberének szívügye, melynek rendbetétele elsőbbséget élvez. A folyamat jelen állásáról a város polgármesterét, Filep Sándort kérdeztük.

Filep Sándor elmondta, hogy ennek tekintetében számos szakmai egyeztetést kezdeményezett már az elmúlt hetek és hónapok során, számos terepbejárást tartva a szakemberekkel, legfőképpen a FETIVIZIG igazgatójával, Bodnár Gáspárral és Molnár Gábor folyami szakaszmérnökkel közösen. Ennek eredményeképpen rövid és hosszú távon is születtek tervek a gergelyiugornyai Tisza-part helyreállításának és turisztikai vonzerejének növelése érdekében.
Rövidtávú elképzelés a II. Rákóczi Ferenc Tisza-hídtól az üdülőövezetig, a folyó mentén, néhány évtizede még fellelhető sétány visszaállításával közvetlenül elérhető legyen a partszakasz. Ugyan itt, a sétány mellett a part letolódása miatt, kialakítanának napozó szigeteket a híd irányába, kielégítve ezzel a napfürdőzők igényeit, természetesen biztonságos kereteken belül. Hosszú távú megoldásként a FETIVIZIG igazgatójának leveléből idézett, melyben kiderült, hogy részletes geodéziai mintázását követően lehet csak választ adni arra, hogy maga a természet milyen és mennyi idő alatt foltozza be sebeit. Kihangsúlyozta, hogy a levél egész tartalmából kiderült, hogy a jó szándék és az akarat megvan. Továbbá ezen, illetve a mellette húzódó partszakasz két kilométeres környezete kerül majd rendezésre és tisztításra, számos felmerülő igényt kielégítve ezzel.

További részletek a videóban: