Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Távol-keleti vírus terjed Magyarországon


Harmadik alkalommal szerveztek balatoni szezonkezdethez kapcsolódóan kerekasztal beszélgetést Fonyódon. A térség politikusai és turisztikai szakemberei bíznak abban, hogy idén is sokan ellátogatnak a tóhoz, a fejlesztések pedig folytatódnak a balatoni és a háttértelepüléseken is – írja a sonline.hu.

A pontyödéma a legyengült nagyobb halakat érinti a felmelegedő vízben – mondta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

2019-ben 42 millió vendégéjszakát töltöttek el hazánkban és ez a szám elérhető lesz év végére – mondta el Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégia megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese egy a Balatonról szóló kerekasztal-beszélgetésen. Tavaly a turisták 80 százaléka belföldről érkezett, 7,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a tónál, és idén sem estek vissza a foglalások se belföldről, se külföldről a háború miatt.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a koronavírus járványhelyzetben 2020-ban soha ennyien nem horgásztak a Balatonnál és idén is sok horgászra számítanak. A nemzetközi versenyek utáni halpusztulásról azt mondta, hogy egy távol-keleti vírus érte el hazánkat, a pontyödéma a legyengült nagyobb halakat érinti a felmelegedő vízben.