Színről színre - Kiállítás nyílt a tehetséges helyi művészek remekeiből Vásárosnaményban

Vásárosnamény – Újabb impozáns kiállítással bővült a Bereg szívében, Vásárosnaményban immár huszadik alkalommal megrendezésre kerülő Beregi Ünnepi Hét programkínálata. A város amatőr művészeiből álló csoport kiállítására került ugyanis sor, a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ kiállítótermében. A a Színről színre nevet viselő tárlat anyagát a helyei Bereg színe Művészeti Kör és a Színfolt Alkotókör szebbnél-szebb alkotásai adták.

A vásárosnaményi Bereg Színe Művészeti Kör az elmúlt év elején alakult, azzal a célzattal, hogy a helyi illetve közeli falvak amatőr és profi, képzőművészetben avatott vagy avatatlan alkotóit összefogja. A most közszemlére bocsátott alkotások a művészet különféle ágait ölelik fel, melyben a pasztelltől a vízfestéken át az aquarelig, a textil és még számos, a művészek kreativitás tükröző remekmű megtekinthető. A megnyitó ünnepség kezdetén Zánné Kiss Andrea, a tárlatnak helyet adó intézmény művelődésszervezője, az alkotók és a szép számmal egybegyűltek mellett, verssel köszöntötte a megjelent érdeklődőket.

Az ünnepi alkalom folytatásaként a város első embere, Filep Sándor köszöntője hangzott el. Beszédében a XX. Beregi Ünnepi Hét megnyitója mellett, a most kiállításra kerülő remekműveket és azok alkotóit méltatta.

A polgármester beszédét követően kulturális műsor vette kezdetét, ahol először Szalay Réka zongorajátékát csodálhatta meg a publikum.

A művészet verbális formája, a szavalat sem maradhatott ki e nap repertoárjából, ahol először Tiba Ágnes tanárnő felkészítésében, Balla Boglárka kápráztatta el a jelenlévőket.

A versmondás után ismét egy csodálatos zongorajáték színezte a programot, ahol az ifjú tehetség, Vitéz Fanni játéka okozott végül hangos tapsot.

A szavalatok sorát Deák József folytatta, aki ismét szívhez szóló előadásában hallhattuk Füle Lajos egyik remekművét.

A zene és a vers mellett a tánc is szerepet kapott e napon, ahol a Kölcsey Ferenc Tagintézmény vitkai diákjai színről szívre névre hallgató koreográfiája okozott osztatlan sikert.

A tárlatot végül Nagy Klára Mária, a Színes Időm Alkotóműhely megálmodója és vezetője nyitotta meg.

A tárlat hivatalos megnyitását követően az alkotókör tagjai külön ajándékkal köszöntötték az művészeti kör vezetőjét, Szász-Sikó Dalmát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Vélemény, hozzászólás?