Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Szeretettel sebezve – L. Stipkovits Erika nagysikerű előadása Vásárosnaményban

Vásárosnamény – Ismét egy nívós szakember látogatott el a Bereg szívébe, valamint tette le névjegyét telt ház előtt Vásárosnaményban. A beregi városban ezúttal L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója. A szakember több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat, melyre ezúttal Vásárosnaményban, a Hunor Hotel és Étterem udvarán került sor. A népszerű előadó előadását megelőzően Joóné Toldi Katalin, majd Filep Sándor Vásárosnamény polgármestere köszöntötte ez egybegyűlteket. A szeretettel sebezve – szülőkről felnőtt gyerekeknek címet viselő előadása során, izgalmas példákon, terápiás eseteken keresztül ismertette az egyes szülőtípusokat. Többek között olyan kérdésekre is választ adott, hogy miért követjük el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleink is? Miért sikertelenek a kapcsolataink? Mit üzennek érthetetlen, indokolatlan testi tüneteink? Megtudhattuk továbbá azt is, hogy szüleink viselkedése, mintája jelentős hatással van arra, hogy mi magunk milyen társak, szülők leszünk. de azt is, hogy van-e esélyünk megváltoztatni a tudattalanul beépült, akár generációkon keresztül örökített szülői mintáinkat, vagy az eredmény minden tudatos erőfeszítésünk dacára ugyanaz lesz, csak „pepitában”. Terápiás eseteken keresztül ismertette az egyes szülőtípusokat, mint  a borostyán, a szülősítő, az idomár, a jó fej, a mártír, az üveghegy, a szuperszülő, az agresszor, a bátorító szülői viselkedést. Bemutatta továbbá a gyakran keveredő típusok hatásait a gyermekekre, a felnőttkori életünkre, kapcsolatainkra, és segítséget nyújtott abban, hogy felismerjük szüleink nevelési stílusát – és szülőként, a jobbítás szándékával, sajátunkat is.