Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Regionális hírek, Rendezvények, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Szalagot avattak a vásárosnaményi szakközépiskolások


Szalagot avattak a vásárosnaményi szakközépiskolások (4)

Vásárosnamény – A szalagavatás szertartása hosszú múltra tekint vissza. Év vége tájékán már beszélnek róla az iskola folyosóin, a lányok lázban égnek a ruhák miatt, a fiúk pedig félnek a keringő betanulásától. Ott van már a levegőben a tinédzserkort lezáró, szép őszi hagyomány, a szalagavató vagy szalagtűző bál izgalma. Talán csak a tanári kar és az iskolaigazgató nem érez izgatottságot, hiszen ők túl vannak számtalan bálon, és minden évben búcsút kell mondaniuk több száz diáknak. Ez a ceremónia is Selmecbányáról származik, mint megannyi diákélettel kapcsolatos szokás. Ott még Valétálásnak nevezték. Nem gondolnánk, de a szalagavató bálok hagyománya majdnem kétszáz éves múltra tekint vissza, és a feljegyzések szerint az 1830-as években, Selmecbányán rendezték az elsőt. Azokban az időkben még az volt a neve a hagyománynak, hogy “valétálás”, ami a latin eredetű “Valete” szóból ered, ami annyit jelent, hogy “Éljetek boldogul!”. Alapvetően a szokások nem sokat változtak azóta sem. A szalag az iskolához tartozás, az identitás jelképe, melyet a végzős diákok szíve fölé,  az elválás szimbolizálásaként tűztek fel. Régen a legidősebb diák egy botra tűzött tölgycsokrot vitt elöl, mögötte pedig a többiek kalapjára volt egy-egy tölgyfa level tűzve, így sorakoztak fel. Általában egy kerek zöld selyem szalagot tűztek a vállukra, melyből kétféle létezett: az egyik egy rövid karszalag aranyrojtokkal, a másik pedig monogrammal és évszámmal ellátva. Ezután az alsóbb éves diákok fáklyás menettel kísérték ki a végzősöket a város kapujáig, ahol szimbolikusan egy fenékberúgással búcsúztak el tőlük. A diákok innen egyenesen a vigadóba vonultak, ahol egy bál zárta az ünnepséget. Ezzel szemben ma erre a vitathatatlanul fontos napra rengeteg szalagavato ruha 2figyelem fordul, és valljuk be, hogy a fiatalok szemszögéből nézve igencsak a külsőségekről szól. Amikor szalagavatóról van szó, még a legvisszafogottabb lányok is szeretnék a legtöbbet kihozni magukból, és sok időt fordítanak az előkészületekre. A végzős osztályok általában különböző zenés-szórakoztató előadásokkal készülnek a nagy napra, illetve legalább kettő féle keringővel. Általában műsorra tűzik az angol és a bécsi keringőt is, amely a szalagavató bál talán legmeghatóbb pillanata. Ma a végzősökre a régmúlt zöldjével szemben kék vagy bordó színű szalagot tűz vagy az osztályfőnök vagy az iskola igazgatója. Ezeken a szalagokon rendszerint az iskola neve, valamint az évfolyam, évszám szerepel. A bál után a legtöbbször úgynevezett “afterparty-t” tartanak az osztályok egy kibérelt étteremben vagy szórakozóhelyen és ott mulatják át együtt az éjszakát. Hogy pontosan mikortól indult a fehér ruha viselésének hagyománya, azt nem tudni, de az utóbbi évtizedekre már biztosan ez a ruhatípus volt a jellemző. Idővel a báli ruhák egyre nagyobbakká, egyre díszesebbekké váltak, és ma már egy-kettő modell versenyez a menyasszonyi ruhák pompájával. Ezt a hagyományt eleveníti fel évről-évre a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola intézménye is. A Lónyays diákok  tanulmányuk utolsó félévén váltak jogosulttá, hogy viseljék a szalagot, melyet ma ünnepélyes keretek között kaptak meg. Az ünnepséget az intézmény igazgatónője, Májer Ibolya nyitotta meg, melyet az iskola tehetséges diákjainak műsorai követettek. Ezt követően a szakközépiskola iskola diákjai felsorakoztak a szalagtűzés ceremóniájához. A szalagtűzés után a diákok két bécsi keringővel  kedveskedtek a megjelent, büszke szülők és családtagok részére. A rendezvényt követően közös vacsora zárta a rendezvényt.

[slideshow_deploy id=’93328′]


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük