Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a záhonyi határrendészek ügyében

40 eve varos vasarosnameny
határőr
Fellebbezést jelentett be a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt megvádolt záhonyi határrendészek ügyében hozott ítélet ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa kedden kihirdetett ítéletével 51 vádlottból negyvennel szemben végrehajtandó szabadságvesztést, tíz vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki; 38 vádlottnál megállapította, hogy a korrupciós bűncselekményeiket bűnszövetségben követték el.

Az elsőfokú bíróság tíz vádlottat bűnösségük megállapítása és a büntetések kiszabása mellett az ellenük emelt vádak egy része alól felmentett, egy vádlottat pedig valamennyi vád alól felmentett.

Az elsőfokú eljárásban hozott ítélettel szemben az ügyészség ötven vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása, kilenc vádlottnál a próbaidőre történt felfüggesztés mellőzése és közügyektől eltiltás kiszabása, 49 vádlottnál a kiszabott pénzbüntetés súlyosítása, míg a felmentések miatt a vádlottak bűnösségének megállapítása, a teljes felmentéssel érintett vádlottnál a bűnösség megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

Az ügyészség egy vádlott esetében az ítéletet tudomásul vette – közölte a Központ Nyomozó Főügyészség. A korrupcióval vádolt záhonyi határrendészek tárgyalása 2018 áprilisában kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség szerint a vádlottak 2015-ben a magyar-ukrán határon pénzt fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a szabálysértések miatti hivatalos eljárásoktól.

MTI

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!