Vásárosnamény – Csodálatos látvány – beregi természet – szép tiszai környezet – jó levegő – víz – beregi feeling! Immár negyedik alkalommal rendezték meg az ország egyik legnagyobb vízi fesztiválját a Bereg szívében, Vásárosnaményban. A Sárkányhajó RoadShow és Sulisárkány verseny keretein belül Vásárosnamény-Gergelyiugornyát újra bevették a beregi, nyírségi és szabolcsi sárkányok. Vásárosnamény Város Önkormányzata, valamint a Vásárosnaményi Sport Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályának közös versenye újra népes számú versenyzőt vonzott a Bereg leglátogatottabb turisztikai helyszínére, a gergelyiugornyai Tisza-partra. E sportág beregi népszerűsége évről-évre töretlen. Nem csoda, hiszen nincs még egy olyan csapatsport, mint a sárkányhajózás, amely olyan közösségteremtő és fejlesztő tevékenység, amelyben egy célért két labdarúgó-csapatnyi ember küzd. Rendkívül alkalmas csapatépítésre, közösségi szellem formálására.
A Bereg legszebb tucatnyi csapat, a közös reggelit követően több száz versenyzője gyülekezett a hamisítatlan nyári időben. A nyári szünet ellenére a megye több iskolája is csapatot állított ki, illetve számos cég és település képviseltette magát a térség legnagyobb vízi rendezvényén. A reggel kilenckor kezdődő program első állomása a csapatkapitányok és a szervezők által lebonyolított közös technikai értekezlet volt, ahol a verseny menetét, annak szabályait tudhatták meg a csapatvezetők.Az eligazítást követően a több száz, a megye számos pontjáról érkező versenyző a Tisza-part fövenyén felállított dobogó előtt gyülekezett, ahol Filep Aurél a nap egyik konferansziéja köszöntötte őket. A versenyt ünnepélyes keretek között a Vásárosnaményi Sport Egyesület elnöke, Filep Sándor nyitotta meg, melyet balesetvédelmi oktatás követett dr. Keszthelyi István tolmácsolásában. Idén is négy kategóriában mérettethették meg magukat a versenyzők, ahol három ifjúsági és egy felnőtt kategória került lebonyolításra. Korcsoportok szerint az általános iskolások között 5-6. évfolyam, 7-8. évfolyam, illetve a középiskolások mérethették meg magukat, míg a felnőttek között pedig a cégek és települések önkormányzatai versenyeztek. A számos izgalmat és nagy küzdelmet hozó futamok két fordulóban dőltek el a délelőtt és délután folyamán, egy ebéddel és vízirendészeti bemutatóval fűszerezve.
Ördögök & Angyalok | *1:10:04 | *1:05:50 | *1:05:65 | *2:11:15 | IX |
Agroil-K | *1:03:00 | *1:01:03 | *1:03:14 | *2:04:03 | IV |
Járási Sárkányszívek | *1:01:03 | *1:08:18 | *1:01:58 | *2:02:61 | II |
KHSZ II. | *1:15:05 | *1:05:47 | *1:02:51 | *2:07:98 | V |
Tuzsér 100 csapás | *0:58:29 | *0:55:79 | *0:58:39 | *1:54:08 | I |
Vásárkányok | *1:04:02 | *1:11:71 | *1:04:81 | *2:08:83 | VII |
KELET LEHELLETE | *1:07:44 | *1:11:30 | *1:00:91 | *2:08:35 | VI |
Bűnvadászok | *1:04:09 | *1:00:00 | *1:02:80 | *2:02:80 | III |
Vízben az igazság | *1:05:70 | *1:09:22 | *1:05:04 | *2:10:74 | VIII |
Az ünnepélyes eredményhirdetés a legfiatalabbakkal kezdődött, ahol a díjakat a Vásárosnamény SE elnöke, Filep Sándor adott át a díjazottak részére. Itt az 5.- 6. és a 7 – 8. és a középiskolás korcsoportban kerültek kiosztásra az oklevelek és az érmek. A cégek és települések között végbemenő, kiélezett verseny eredményhirdetésére is sor került, ahol az utolsó futamot követően Tuzsér csapata állhatott fel a dobogó felső fokára.
Ált. isk. 5-6, 7-8 | 200m | I. Időfutam | |||||
Futam: | 1 | Rajt: | 10:00 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Titanic 2 | 1 | I | *1:10:84 | ||||
Titanic 3 | 2 | II | *1:18:94 | ||||
Lónyay SOKK | 3 | III | *1:22:09 | ||||
Középiskola | 200m | I. Időfutam | |||||
Futam: | 2 | Rajt: | 10:10 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Rákóczisokk | 1 | I | *1:15:91 | ||||
2 | |||||||
Spártaiak | 3 | II | *1:16:63 | ||||
Cégek-Települések | 200m | I. Időfutam 1.csop | |||||
Futam: | 3 | Rajt: | 10:20 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Ördögök & Angyalok | 1 | III | *1:10:04 | ||||
Agroil-K | 2 | II | *1:03:00 | ||||
Járási Sárkányszívek | 3 | I | *1:01:03 | ||||
Cégek-Települések | 200m | I. Időfutam 2.csop | |||||
Futam: | 4 | Rajt: | 10:30 | Pálya | Helyezés | Idő | |
KHSZ II. | 1 | III | *1:15:05 | ||||
Tuzsér 100 csapás | 2 | I | *0:58:29 | ||||
Vásárkányok | 3 | II | *1:04:02 | ||||
Cégek-Települések | 200m | I. Időfutam 3 csop. | |||||
Futam: | 5 | Rajt: | 10:40 | Pálya | Helyezés | Idő | |
KELET LEHELLETE | 1 | III | *1:07:44 | ||||
Bűnvadászok | 2 | I | *1:04:09 | ||||
Vízben az igazság | 3 | II | *1:05:70 | ||||
Ált. isk. 5-6, 7-8 | 200m | II. Időfutam | |||||
Futam: | 6 | Rajt: | 10:50 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Lónyay SOKK | 1 | II | *1:20:36 | ||||
Titanic 3 | 2 | III | *1:20:99 | ||||
Titanic 2 | 3 | I | *1:08:70 | ||||
Középiskola | 200m | II. Időfutam | |||||
Futam: | 7 | Rajt: | 11:00 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Spártaiak | 1 | II | *1:20:74 | ||||
2 | |||||||
Rákóczisok | 3 | I | *1:09:02 | ||||
Cégek-Települések | 200m | II. Időfutam 1.csop | |||||
Futam: | 8 | Rajt: | 11:10 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Járási Sárkányszívek | 1 | III | *1:08:18 | ||||
Ördögök és Angyalok | 2 | II | *1:05:50 | ||||
Agroil-K | 3 | I | *1:01:03 | ||||
Cégek-Települések | 200m | II. Időfutam 2. csop | |||||
Futam: | 9 | Rajt: | 11:20 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Vásárkányok | 1 | II | *1:11:71 | ||||
KHSZ II | 2 | III | *1:05:47 | ||||
Tuzsér 100 csapás | 3 | I | *0:55:79 | ||||
Cégek-Települések | 200m | II. Időfutam 3. csop | |||||
Futam: | 10 | Rajt: | 11:30 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Vízben az igazság | 1 | II | *1:09:22 | ||||
KELET LEHELLETE | 2 | III | *1:11:30 | ||||
Bűnvadászok | 3 | I | *1:00:00 | ||||
Cégek-Települések | 200m | III. Időfutam 1.csop | |||||
Futam: | 11 | Rajt: | 11:50 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Agroil-K | 1 | *1:03:14 | |||||
Járási Sárkányszívek | 2 | *1:01:58 | |||||
Ördögök & Angyalok | 3 | *1:05:65 | |||||
Cégek-Települések | 200m | III. Időfutam 2.csop | |||||
Futam: | 12 | Rajt: | 12:00 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Tuzsér 100 csapás | 1 | *0:58:39 | |||||
Vásárkányok | 2 | *1:04:81 | |||||
KHSZ II | 3 | *1:02:51 | |||||
Cégek-Települések | 200m | III. Időfutam 3.csop | |||||
Futam: | 13 | Rajt: | 12:10 | Pálya | Helyezés | Idő | |
Bűnvadászok | 1 | *1:02:80 | |||||
Vízben az igazság | 2 | *1:05:04 | |||||
KELET LEHELETE | 3 | *1:00:91 |