A mukachevo.net bűnüldöző szervektől származó forrásai arról számolnak be, hogy a járőrrendőrök és az SBU, az ukrajnai elhárítás tisztjei a helyzetet kihasználva jelentős pénzeszközöket foglalnak le a Kárpátalján át a határra utazóktól.

Képünk illusztráció
A forrás szerint többnyire gyermekes nők esnek áldozatul, olyanok, akik a háború elől menekülve magukkal viszik megmaradt értékeiket – és egyenruhás ellenőrzőpontokba futnak bele.
Az egyenruhások felmérik a menekülők tehetősségét, átvizsgáljak az autókat, és az un. tiltott tárgyakat, pénz, értékeket az autó motorháztetőjére helyezik az ellenőrzés idejére.
Aztán észrevétlenül megcsapolják a pénz egy részét, vagy az egészet elveszik.
A szerkesztőség legalább öt esetről tud már. És a kár több tízezer dollár.
A szerkesztőség, tekintettel a háborús viszonyokra és megpróbáltatásokra, habozott, hogy közzé tegye-e a birtokába jutott információkat. De úgy ítélték meg, hogy az ilyen rendfenntartók semmiben sem különböznek az orosz megszállóktól, akik rombolják országukat.
Írásukban felkérik a valódi rendfenntartókat, akik számára a becsület nem üres közhely, hogy ellenőrizzék a fentebb írt információkat, és annak megfelelően reagáljanak.