Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái

Prostitúcióra kényszerítette ismerőse élettársát egy kisvárdai férfi


Fenyegetéssel, szexuális cselekmény végzése céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt indult eljárásban január 20-án egy hónapra elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság B.T. gyanúsított letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a sértett 2020. december elején Kisvárdára költözött, ahol érzelmi kapcsolatba került egy férfival. 2021. január 3-án a sértett ittas állapotban lakásukban tartózkodott, ahonnan az élettársa egyik ismerőse, B. T. eddig ismeretlen körülmények között autójával Budapestre szállította.

A gyanúsított a fővárosban prostitúciós tevékenység folytatására kényszerítette az asszonyt, az ebből befolyt pénzt pedig megtartotta magának.

A gyanúsított többször életveszélyesen megfenyegette a sértettet azért, hogy folytassa a prostitúciót. Az asszony hozzátartozói bejelentették eltűnését, majd miután a rendőrség megtalálta őt, hozzátartozói hazavitték Kazincbarcikára. A gyanúsított a sértett után indult, de ekkor a rendőrség őrizetbe vette. A férfi többször volt büntetve, legutóbbi szabadságvesztés büntetéséből 2020 októberében szabadult. Tekintettel arra, hogy tettét nem sokkal később követte el, a bíróság döntése szerint fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, vagy megnehezítené a bizonyítást. A gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, így megalapozottan feltehető az is, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. Mindezekre tekintettel a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés végleges.