Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Regionális hírek, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Óvodai beíratás rendje és időpontjai Vásárosnaményban, Jándon, Kisvarsányban és Olcsván


óvodai beiratkozás

Az óvodai felvétel törvényi előírásai:

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a fenntartó által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban.

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az óvodába a gyermek – e törvényben foglalt kivétellel – harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja, és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel.

Az óvodai jogviszony létesítése:

o Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. o Az óvoda vezetője

–         az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban,

–         a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formábanközli a szülővel. A szülő, amennyiben azt az óvodai beiratkozás napján – az elektronikus elérhetőségének megadásával – kérte, elektronikus úton értesítést kap arról, hogy a gyermeke óvodai felvételt nyert vagy felvétele elutasításra került.

o Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett az óvodavezető dönt

A nevelési év meghatározás a:

o minden év szeptember 01-től minden következő év 08. 31 -ig tartó időszak.

Az óvodai beiratkozás időpontjai:

o2017. május 09. – kedd o 10. – szerda -, o 11. – csütörötök -,

o délelőtt 8-11,30-ig, délután 13-17 óráig.

Az óvodai beiratkozás helyszínei:

o Hétszínvirág Óvoda 4800 Vásárosnamény, Bartók B. út 24

o Aranyablak Tagóvoda 4803 Vásárosnamény, Óvoda út 2.

o Tündérkert Tagóvoda 4804 Vásárosnamény Damjanich út 25.

o Vadvirág Tagóvoda 4841 Jánd, Rákóczi út 44.

o Napsugár Tagóvoda 4811 Kisvarsány Fő út 5.

o Platán Tagóvoda 4826 Olcsva, Petőfi út 5.

A gyermek óvodai beíratásához szükséges közokiratok, dokumentumok:

o a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, o a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa, o a gyermek TAJ kártyája, és oltási kiskönyve.

Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:

A szülő kötelessége, hogy biztosítsa gyermeke óvodai nevelésben való részvételét.

A kötelező felvételt biztosító óvoda vezetője értesíti a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, ha a gyermeket az óvodába nem íratták be.

A kijelölt óvoda vezetője a megküldött szakértői vélemény vagy a kormányhivatal határozata alapján értesíti a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, ha a gyermeket az óvodába nem íratták be.

A z integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvétel e:

Az intézményalapító okirata szerint a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdőgyermekek integrált nevelése valósítható meg az általunk fenntartott óvodákban.

Az alapító okirat szerinti nemzetiségi nevelést folytató óvodák és azok elérhetőségei:

Hétszínvirág Óvoda 4800 Vásárosnamény, Bartók B. út 24 06/70 330-4229; 06-45-470-648
Aranyablak Tagóvoda 4803 Vásárosnamény, Óvoda út 2. 06-45-478-249; 06-70-330-4223
Tündérkert Tagóvoda 4804 Vásárosnamény Damjanich út 25. 06-45-478-633; 06-70-633-2090
Vadvirág Tagóvoda 4841 Jánd, Rákóczi út 44. 06-45-718-031; 06-70-702-5434
Napsugár Tagóvoda 4811 Kisvarsány Fő út 5. 06-45-481-310; 06-30-482-6856
Platán Tagóvoda 4826 Olcsva, Petőfi út 5. 06-45-703-326; 06-70-967-9847
Az intézmény alapító okirata alapján a cigány nemzetiséghez tartozó gyermekek óvodai nevelése valósítható meg a felsorolt óvodákban.

 

Az óvoda felvételi körzete:

o Vásárosnamény város közigazgatási területe,

o a 4841-es irányítószámhoz tartozó Jánd Község közigazgatási területe, o a 4811-es irányítószámoz tartozó Kisvarsány Község közigazgatási területe, o a 4826-os irányítószámhoz tartozó Olcsva Község közigazgatási területe.

Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja:

2017.06.15.

A jogorvoslati eljárás szabályai:

Az óvodai felvétel elutasításáról szóló döntés ellen a szülő – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásátólszámított tizenöt napon belül fellebbezhet. Az óvodai felvétellel kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében másodfokon a fenntartó – Vásárosnamény Város valamint Jánd, Kisvarsány, Olcsva Községek Óvoda Fenntartó Társulása, székhely: 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron út 1. – jogosult eljárni és dönteni. A fellebbezés benyújtásának a helye: Vásárosnaményi Játékország Óvodái 4800 Vásárosnamény, Bartók Béla út 24.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük