Kürtök hangja, fúvószene és férfikórus köszöntötte a megyei vadásznap résztvevőit Vásárosnaményban, ahol a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége idén is megrendezte hagyományos Trófeamustráját és a hozzá kapcsolódó vizsla-versenyeket.
A város főterén és a Múzeumkertben zajló esemény a természet, az ember és a közösség kapcsolatát ünnepelte – egyszerre szolgálva szakmai fórummal, kulturális találkozóhellyel és lelki feltöltődéssel mindazoknak, akik szívükön viselik a természet és a vadászat értékeit.
A megnyitón Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere kiemelte:
„Vásárosnamény a Bereg szíve, és büszkén ad otthont minden olyan rendezvénynek, ahol a természet szeretete, a hagyománytisztelet és az emberi közösség egymásra talál. A vadásznap nemcsak a trófeákról szól, hanem arról is, hogy megmutatjuk: a természet részei vagyunk, felelősséggel tartozunk érte.”
A kürtösök és a Készenléti Rendőrség Fúvószenekara, valamint a Vásárosnaményi Férfikórus közös előadása – a 42. zsoltár feldolgozása – méltóságteljesen nyitotta meg az eseményt, megidézve a természet csendjét és a vadászélet lelki oldalát. Az ünnepélyes pillanatokat Erdélyi Tamás görögkatolikus és Kámán Dávid református lelkipásztor ökumenikus istentisztelete tette teljessé, hangsúlyozva: „A természet Isten ajándéka, amelynek gondozása, megőrzése közös felelősségünk.”
A trófeamustrát idén Bors Richárd, a Nimród Vadászújság főszerkesztő-helyettese nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a Felső-Tisza-vidék gazdag vadállománya és természeti értékei méltán emelik a térséget a magyar vadászati kultúra kiemelt helyszínei közé.
Vásárosnamény mint a természet és a közösség központja
A város szerepe az esemény sikerében megkérdőjelezhetetlen. Vásárosnamény – mint a Bereg turisztikai és kulturális központja – évek óta aktív támogatója a természetközeli és hagyományőrző programoknak. A polgármesteri hivatal, a helyi egyesületek és civil szervezetek együttműködésében megvalósuló vadásznap újra bebizonyította, hogy a város nemcsak a Tisza, a Szamos és a Kraszna találkozásánál, hanem a természet és az emberi közösségek metszéspontjában is áll.
A Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége ezen a jeles napon új elnökséget is választott. Az elnöki feladatokat Erdélyi Sándor, a titkári tisztséget Galambos Róbert, a gazdaságvezetői posztot Borbát Tibor, a vadászmesteri szerepet Meggyesi Ferenc, míg a rendezvényfelelősi feladatokat Bodnár Zsolt látja el a következő ciklusban.
Elismerések és emberi pillanatok
A nap csúcspontjaként átadták a vármegye vadászati elismeréseit, amelyek az idei évben is a szakmai kiválóságot, a közösségért végzett munkát és a természet iránti elhivatottságot jutalmazták. Összesen négy Nimród-vadászérem, egy-egy Magyar Vadászati Érdemrend és Gróf Nádasdy Ferenc-emlékplakett, valamint két vadászati emléktár talált gazdára.
A díjakat többek között Kors Richárd, Román István főispán, Szurovcsák András, Filap Sándor és Baracsi Endre adták át, elismerve a térség vadászainak, szakembereinek és természetvédőinek példaértékű tevékenységét. A díjátadó bensőséges hangulatát emberi pillanatok, meghatott köszönetek és valódi közösségi összetartozás jellemezte.
Természet, gasztronómia és közösség
A látogatók napközben megtekinthették a trófeák bemutatóját, a vizsla-versenyeket, és élvezhették a vadásztársaságok által készített ételeket, amelyek illata betöltötte a Múzeumkertet. A Vad–Hal helyi ételek versenye igazi gasztronómiai különlegességeket hozott, miközben a zenéről a Kokas banda és a Desperado feat. Timi gondoskodott.
A kísérőprogramok között helyet kapott a természetfotósok és képzőművészek kiállítása, valamint a vadászattal kapcsolatos bűnmegelőzési tárlat, a helyi termékek kóstolója, a gyermekeknek szóló ugrálóvár és a terepjáró-bemutató is.
Ahogyan Szurovcsák András, a szövetség elnöke fogalmazott a nap zárásaként:
„Ez a nap nemcsak a vadászoké, hanem mindannyiunké, akik szeretjük és tiszteljük a természetet. Vásárosnaményban újra bebizonyosodott, hogy a közösség és a természet egymás nélkül nem létezhet.”
A Megyei Vadásznap és Trófeamustra így idén is méltó módon ötvözte a hagyományt, a szakmaiságot és az emberi közösség erejét. Vásárosnamény ismét bizonyította, hogy a Bereg szívében a természet tisztelete nemcsak örökség, hanem élő, továbbadott érték.