Szokatlanul napos februári délután volt a Beregben és annak szívében, Vásárosnaményban. Amikor kiléptünk ma az utcára, határozottan jó kedve lehetett az embereknek. Élvezve, ahogy a langyos levegő simogatta arcunk, és az úttest tócsáiról visszaverődő csillogás elvakította szemünket. Azt sem bánhattuk, hogy résnyire összehúzott szemeink körül elmélyültek az amúgy is karakteres ráncok.
Jól érezhettük magunkat, hiszen minden porcikánkat átjárta a boldogság, amit csak illatos tavaszi napokon érez az ember. Ilyenkor az idegenekre is mosolyogva nézünk, és minden kedves gesztus, egy suta mozdulat azt sugallja, régi barát, aki most szembe jön velünk. Nem csoda, hiszen egyik nap még több pulóverben és jégeralsóban is fáztunk, a másik nap meg szinte ,,hőgutát,, kapunk a télen szokatlan melegtől. Hirtelen időjárás-változások, az évszakhoz képest szokatlan enyhe vagy éppen dermesztő hőmérsékletek mindig előfordultak, amióta feljegyzik az időjárási adatokat. Az azonban most már vitathatatlannak tűnik, hogy az utóbbi néhány évtizedben, különösen az 1980-as évek derekától kezdve ezek a változások gyakoribbakká és szélsőségesebbé váltak, a globális felmelegedés miatt. Persze nem lényeges, mi okán történt mindez, hiszen a lényeg, az, hogy napos beregi tavaszt élhettünk át e napon, a beregi télben.
[slideshow_deploy id=’97082′]
