Vásárosnamény – A törvény preambuluma deklarálja, hogy a magyar nemzeti értékek, és azokon belül a hungarikumok megőrzendő és egyedülálló értékek, ezért az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni. Az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni, támogatni kell. Örökségünket, a magyar kultúra évezredes értékeit, a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, ember alkotta és természet adta értékeit átfogó értéktárban kell összesíteni. Ennek megfelelően a nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkező rendszerben, az ún. Magyar Nemzeti Értékek Piramisában történik. Az értékek felkutatása, azonosítása és gyűjtése a településeken, a települési értéktárakban kezdődik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. Ezen értékek összegyűjtésén fáradozik Vásárosnaményban, a Vásárosnamény Települési Értéktár is, melynek tagjai Nagy Miklós, Varga János, Hegedűs Antal és Sziklainé Juhász Anikó. A 2015-ben alakult Települési Értéktár Bizottság (TÉB) által a város Értéktárába eddig a Liszt Ferenc Vegyeskar, Beregi háziipari keresztszemes hímzés, Beregi Múzeum, Tomcsányi-kastély és a Vitkai Platánsor került be. A helyi Települési Értéktár Bizottság döntése alapján, most három a tájegységen termő almafajta került felvételre: a Naményi jonatán,mellett, a Kenézi piros, a Beregi sóvári alma és a Tiszaháti sóvári.

Naményi jonatán

A Naményi jonatán a Jonatán nevű alapfajta rügymutációja. Gyümölcse sötétpiros, rendkívül tetszetős, a Jonatán után 8-10 nappal későbben szüretelhető. Termőképessége jó; azonos az alapfajtáéval.
Gyümölcsének egész felülete sötétpiros, íze, zamata a Jonatánéval azonos. Mint a legtöbb almafajta, porzás szempontjából önmeddő, jó pollenadói a különböző spur-típusú fajták, pl.: Starking és klónjai.

Története:

Vásárosnamény szülötte, a helyi TSZ akkori kitüntetett főkertésze, Kiss István dédelgette a Naményi jonatán első példányait a régi, Máté-féle kertben való megtalálásuk óta (1970. júniusa). Innen még hosszú út vezetett a fajta államilag történő elismeréséig.

Az értéktárba történő felvétel mellett az döntött, hogy a mai világban, az iparszerű tömegélelmiszergyártás korában, amikor sajnálatos módon egyre nagyobb teret hódítanak világszerte a génmódosított (GMO) élelmiszerek és egyéb mezőgazdasági nyersanyagok, ritkaság számba mennek az olyan természetes élelmiszerforrások, mint a tradicionális, régi magyar almafajták egészséges, kiváló ízű gyümölcsei. Ilyen fajta a Naményi jonatán is. Nem mellékesen, nem sok magyar település mondhatja el magáról (talán 2-3 akad csak Vásárosnaményon kívül), hogy saját, államilag elismert almafajtával rendelkeznek ide s-tova közel 40 éve. A Naményi piros, ahogy a szakzsargon csak röviden hívja, az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet 1979/80-as fajtajegyzékében már, mint szaporításra engedélyezett fajta állt a TSZ-ek és állami gazdaságok szolgálatára.

Kenézi piros

A Kenézi piros edzett, ellenálló, jól termékenyülő, ősi magyar almafajtánk. Októberi érésű, középes méretű gyümölcsöt terem. Héja sima, fényes, értével sápadt zöldessárga, napos oldalán vérpirossal mosott, sötétebb pirossal szakadozottan csíkolt. Húsa fehér, elég tömör, roppanó. Leve bő, cukros, kissé élénk savannyal emelt, elég kellemes, kevéssé fűszeres ízű. Jó tápanyag ellátottságú, kellően nyirkos talajban szokatlan nagyra nő a fája vadalanyon. Száraz, kevésbé jó, túlkötött meszes talajt nem kedveli. Gyümölcsei sokáig a fán tarthatók. A szállítást is jól kibírják. Az ütődések helyén nem rothadnak.

Története:

Nálunk a Tisza által iszapolt vidékeken nagy fái emberemlékezet óta el vannak terjedve. (Bereczki M.)A Felső-Tiszavidék szülötte, mint neve is mutatja, Újkenéz. A források szerint innen a gyümölcsét hajókon szállították a távolabbi piacokra, az egyik ilyen forrás a 19. századi Szegedet is konkrétan említi. Elsőrendő piaci és asztali alma.

Az értéktárba történő felvétel mellett az döntött, hogy a  tradicionális, régi magyar almafajták egészséges, kiváló ízű gyümölcseinek egyike, mely a „magyar rögön” alakult ki, a Vásárosnaménytól északra fekvő Újkenéz község környékén (korábban Cserepeskenéz).

Beregi sóvári alma

A Beregi sóvári alma, legszűkebb hazánkhoz kötődő, ősi, beregi almafajtánk.Ezen almafajta pozitív tulajdonságai közt említhetjük meg alkalmazkodó képességét, kellemes ízét, valamint hamvas héj – és tetszetős, hófehér gyümölcshús színét. Íze édes, tipikus Sóvári, kellemes zamattal. Termőképesség szempontjából nagy termésmennyiségekre képes, emellett gomba – és rovarkártevőkkel szemben jó ellenállóképességgel bír.  Talajigényét tekintve az igazi termőterületei az árterek hordalékos, tápanyagban gazdag talajai.

Története:
Régen a Tiszántúl, főleg a Tisza felső folyásánál volt a Sóvári almák termesztésének központja.
Ezt alátámasztja a TSZ- szervezések idejére tehető, mindent lefedő állomány összeírás, amely szerint még akkoriban is itt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak megtalálhatóak a legnagyobb elterjedésben.
A Sóvári almák egy fajtakörnek mondható, úgy, mint a manapság például olyan divatos Gála-fajtakör, ami jó pár, több, mint 20 különböző, szelektált rügymutánsból (új fajták) áll.
A Sóvárinál is megtalálható ez a sokszínűség, eddigi tudásom alapján minimum 7 fajtára bontható, úgy, mint: Darusóvári, Tiszaháti, vagyis Nemes sóvári, Nyári sóvári, Téli sóvári, Puha sóvári, Zöld sóvári (ez Szatmár vármegyében volt főleg elterjedt), illetve a Beregi sóvári.
Az egyik 1957-ben kiadott forrás szerint állományát tekintve megyénkben volt az országos Sóvári állomány közel negyede. (20,2 %- a)
Később a nagyüzemi termesztés erőltetése révén egyre inkább háttérbe szorult, idős fáikat sajnos jórészt kivágták, de az idősebb generáció még mindig emlegeti zamatos ízüket, mint gyermekkoruk szép emlékét.

Az értéktárba történő felvétel mellett az döntött, hogy a „magyar rögön”, a Bereg tipikus lápos, mocsaras, vízjárta területeinek szárazulatain szelektálódott évszázadok alatt, mostanra majdhogynem kiveszett.
Érdemei szerint jobb sorsra ítéltetett, hiába a mai divatfajták tömkelege.

Tiszaháti sóvári

A Tiszaháti sóvári, mint neve is mutatja szűkebb hazánkhoz kötődő,ősi, magyar fajta. A Tiszahát tájegység a Tisza mellett, a Szatmári-síkság északkeleti szögletében. Tiszahát Tisza jobb- és bal parti széles szegélye, mely négy részből; a Szatmári Tiszahátból, a Beregi-Tiszahátból, a Szabolcsi Tiszahátból és az Ungi Tiszahátból áll. Esetünkben a legfontosabb a Beregi-Tiszahát – ami a Tisza folyó Szatmári Tiszaháttal szemben fekvő jobb partja, a Beregi-síkság déli és keleti részén. Másik szintén használatos neve Nemes sóvári, ami gyümölcsének különlegességét és értékét hívatott kiemelni. Ezen almafajta pozitív tulajdonságai közt említhetjük meg alkalmazkodó képességét, késői  érését, jó tárolhatóságát, valamint egyedülállóan szép, hamvas héj – és tetszetős, hófehér gyümölcshús színét. Íze gyengén savas-édes, kellemes zamattal, hússzerkezete sokáig roppanó és leves marad. Termőképesség szempontjából nagy termésmennyiségekre képes, emellett gomba – és rovarkártevőkkel szemben jó ellenállóképességgel bír. Talajigényét tekintve alkalmazkodóképes fajta: mind kötött, mind laza talajon szépen fejlődik, de az igazi termőterületei az árterek hordalékos, tápanyagban gazdag talajain voltak.

Története:

Régen a Tiszántúl, főleg a Tisza felső folyásánál volt a Sóvári fajtakörbe tartozó almák termesztésének központja. Ezt alátámasztja a TSZ szervezések idejére tehető, mindent lefedő állomány összeírás, amely szerint még akkoriban is itt voltak megtalálhatóak a legnagyobb elterjedésben. Az egyik 1957-ben kiadott forrás szerint állományát tekintve megyénkben volt az országos állomány közel negyede. (20,2 %- a)

Később a nagyüzemi termesztés erőltetése révén egyre inkább háttérbe szorult, idős fáit sajnos jórészt kivágták.

Az értéktárba történő felvétel mellett az döntött, hogy a „magyar rögön” alakult ki, a Tiszahát tájegység közös, ősi fajtája.