Közzétette - Kategória - Felnőtt, Vásárosnamény hírei, Vásárosnamény SE, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Naményi győzelemmel felérő pontosztozkodás a Tarpa elleni beregi szuperrangadón


Austria Juice Vasarosnameny SE- TarpaSC bajnoki labdarugo merkozes

Vásárosnamény – Az elmúlt héten a szélsőséges időjárási körülmények ellenére is megkezdte tavaszi szezonját a Bereg legnépszerűbb együttese, az Austria Juice – Vásárosnamény SE. A hazai pályán sikeresen abszolvált Dombrád elleni mérkőzést követően, egy igazi térségi szuperrangadón folytathatta remek szereplését a Dudás Zoltán vezette alakulat. A Tiszántúli Takarék Megye I. osztály 17. fordulójában a tarpai műfüves pályán lebonyolításra kerülő mérkőzésen a rideg időjárás ellenére is közel száz Naményi szurkoló buzdításával a háta mögött próbálta legyűrni beregi riválisát. A téli átigazolási szezonban jelentősen megerősödött tarpai együttes kezdte jobban a mérkőzést, hiszen a Vásárosnaményból távozó, új impulzusait Tarpán keresgélő Mándi László passzát követően, a korábban szintén Vásárosnaményban játszó Barta Ferenc szép találatával ,már az első percben megszerezte a vezetést a hazai gárda. A remek játékvezetés mellett zajló, a játékszert jóval nagyobb százalékban birtokló hazaiak számos helyzetet kialakítottak, de gólra váltaniuk a masszív és jól összerakott Naményi védelemmel szemben nem sikerült. Emellett a vendégek, Lizák Bence vezényletével és annak parádés játékának köszönhetően számtalanszor veszélyeztették a hazaiak kapuját. Az első félidőben ennek eredményeképpen egy sarokrúgást követően a csapat régi-új szerzeménye, Filep Richárd fejjel szerzett találatával sikerült is ledolgozniuk hátrányukat, mely a félidő végéig már nem változott. A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsoltak a csapatok és az elsőtől is magasabb, izgalmas és színvonalas második félidővel kápráztatták el a csapatok a népes számú, elsősorban Naményi szurkolókból álló nézősereget. A Tarpaiak itt hatalmas erőket mozgattak meg a győzelem elérése érdekében, ahol főként a vendégek hálóőrének bravúrjainak köszönhetően az eredmény a mérkőzés lefújásáig már nem változott. A vásárosnaményi alakulat így remek szezonkezdetet tudhat ismét maga mögött, hiszen két mérkőzésen szerzett négy pontjával beágyazta magát a tabella ötödik helyére. A Tarpaiak az otthonukban tartott egy pontjukkal maradtak a pontvadászat hetedik helyén.

[poll id=”66″]
Austria Juice Vasarosnameny SE- Tarpa SC bajnoki labdarugo merkozes (1)Austria Juice Vasarosnameny SE- Tarpa SC bajnoki labdarugo merkozes (3)Austria Juice Vasarosnameny SE- Tarpa SC bajnoki labdarugo merkozes (2)