Vásárosnamény-Gergelyiugornya – Újra nagy sikerrel zárult Vásárosnamény festői szépségű Tisza-partján, immár második alkalommal megrendezésre kerülő családi nap, a Beregi Családi Party.
Az egész napot felölelő színes és tartalmas napok sorát a tánc, az ének, valamint a fergeteges tisza-parti hangulat jellemezte. A napot a Nemzeti Lovas Színház művészeinek káprázatos műsora nyitotta.
Fellépésük után őrületes ritmusok lettek úrrá a Tisza-part fövenyén, ahol a Crazy Dance Tánccsoport varázsolt karneváli hangulatot a népes számú közönség elé.
A brazil karneváli hangulatot követően az bicepszeké, valamint a kitartásé volt a főszerepet. A partot ugyanis az első alkalommal megrendezésre kerülő Beregi Betyár Erősember Verseny résztvevői népesítették be. A erősemberek kamiont húztak, autót emeltek, több mázsás golyókat emeltek, közel száz tonnányi súlyt megemelve.
A folytatásban a családi programok vették át a főszerepet, így volt arcfestés, egészségügyi szűrés, bűnmegelőzési tanácsadás és családi kézműveskedés is. A hangulatról a Kabala Meseszínház interaktív műsora, valamint a mindig nagy sikert arató ORT-IKI Bábszínház gondoskodott. A fergeteges hangulat sem maradhatott el, hiszen az est leszálltát követően elsőként, a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő Dér Heni lépett a világot jelentő deszkákra.
Dér Heni koncertjét, Magyarország egyik legszebb hangú férfi énekesének , Pál Dénes lírai hangvételű koncertje követett.
Az estét ünnepi tűzijáték zárta.