Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Mosolyban úszott a Bereg szíve – Vásárosnamény első Mosoly Sétáján több százan vettek részt a békéért és az örömért


Egy mosollyal a békéért – Vásárosnamény is csatlakozott a Mosoly Világnapjához. Nem kerül semmibe ez a rendkívül hatásos gyógyír, amiből mindenkinek jutott a Bereg szívében, Vásárosnaményban, ahol a Tourinform Vásárosnamény irodájának szervezésében idén első alkalommal rendezték meg a Mosoly Világnapjához kapcsolódó Mosoly Sétát.

A város ezzel csatlakozott az országos kezdeményezéshez, amelyet a Mosolygós Magyarországért Mozgalom hirdetett meg. A mozgalom célja, hogy a Mosoly Világnapján – melyet 1999 óta tartanak világszerte Harvey Ball, a híres smiley megalkotója tiszteletére – az ország településein az emberek közösen, békében és örömben sétáljanak, megmutatva: a mosoly valóban összeköt bennünket.

Vásárosnamény első Mosoly Sétája

Derűs őszi napsütésben több száz mosolygós résztvevő gyűlt össze a Tourinform iroda előtt. Innen indult a jókedvű menet, amely a Kraszna-hídon átkelve egészen a II. Rákóczi Ferenc Tisza-hídig sétált. A tömegben egyebek mellett ott voltak a város oktatási intézményei – a Hétszínvirág Óvoda, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola, a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola tanulói és pedagógusai –, valamint számos civil szervezet, helyi cég és intézmény képviselője.

A sétához csatlakozott Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere is, aki így nyilatkozott az eseményen:

„A mosoly mindannyiunk közös nyelve. Nem kell hozzá szó, elég egy apró gesztus, és máris szebbé tehetjük valaki napját. Vásárosnaményban hiszünk abban, hogy a közösség ereje a szeretetben és az egymás felé fordulásban rejlik. A Mosoly Séta is erről szól – hogy összetartozunk, és együtt mindig többre vagyunk képesek. Köszönjük a Tourinform iroda munkatársainak, hogy csatlakoztak, megszervezték és lebonyolították ezt remek programot.”

„Egy mosoly is képes változást hozni”

A kezdeményezés helyi motorja, Mágocs Ivett Eszter, a Tourinform Vásárosnamény irodájának vezetője elmondta:

„A Tourinform Vásárosnamény irodája régóta tervezte, hogy csatlakozik ehhez a különleges országos programhoz. A Mosoly Séta célja egyszerű, mégis mély üzenetet hordoz: a mosoly mindenkié, ingyen van, és óriási ereje van. Látni a gyerekek, pedagógusok, idősek és fiatalok közös nevetését, ahogy egymás felé fordulnak – ez felemelő élmény.Vásárosnamény első Mosoly Sétája igazi bizonyíték arra, hogy egy város közössége képes összefogni egy jó ügy érdekében. Hiszem, hogy ez az esemény hagyományteremtő lesz nálunk is, és jövőre még többen csatlakoznak majd. A mosoly valóban ragályos – de milyen jó lenne, ha ez a ’járvány’ soha nem múlna el!”

A rendezvény mottója, „Egy mosollyal a békéért”, minden résztvevő számára különösen aktuális üzenetet hordozott. A közös séta, a nevetés és az egymásra figyelés a mindennapok rohanásában emlékeztetett arra, hogy a béke nemcsak a világban, hanem bennünk kezdődik.

A közös mosoly ünnepe

A vásárosnaményi Mosoly Séta nem csupán egy kedves esemény volt, hanem valódi lelki feltöltődés mindenkinek, aki részt vett rajta. A szervezők, intézmények és családok együtt teremtettek olyan pillanatokat, amelyekre sokáig jó lesz visszagondolni.

Ahogy a nap végén a hídon visszatekintett a mosolygós tömeg, egy dolog biztosan mindenki szívében ott maradt:

a mosoly összeköt, gyógyít és békét teremt.

Ez a nap Vásárosnaményban a közös mosoly, az összetartozás és a béke ünnepe volt.

A program végén a résztvevőket különleges meglepetés várta: a Vadászati Kiállításon ingyenes tárlatvezetés tette teljessé a napot, ahol mindenki feltöltődhetett közösségi élményekkel és pozitív energiával.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük