A gyárnak 2022 végén kellett volna elindulnia. Az erre szánt keretet most újabb 2,2 milliárddal, 11,5 milliárd forintra emelte a kormány.Az este megjelent kormányhatározat szerint a 7,4 milliárddal indult, aztán 9,3 milliárdra emelt ráfordítási keret most újabb 2,2 milliárddal, 11,5 milliárd forintra nő az Európai Unió alapjaiból támogatott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében – írja a hvg.hu. A Debreceni Egyetemen a Nemzeti Gyártó-Kutató-Oktató középüzem létrehozásának és Gyógyszertudományi Kar építésének „célja egy olyan integrált kutatási-oktatási és gyártó infrastruktúra létrehozása, amely az ipar és az akadémiai szektor összehangolt együttműködésével teremti meg az egészségipari kutatások szintlépéséhez szükséges feltételeket, egyszersmind gyártókapacitást biztosít az innovatív egészségipari termékek számára”.
A lap arra is rámutatott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt ígérte, hogy 2022 végén már termelni fog a kiemelt beruházássá nyilvánított gyár, de eddig egyetlen adagnyi oltóanyag sem készült el.
Ahogy arról korábban a Klubrádió is beszámolt, 2020. decemberben alapítottak egy céget Oltóanyaggyár Zrt. néven, a szakértők már akkor azt mondták, legalább egy év kell a gyártás beindításához, de inkább több.
Palkovics László még az alapkőletétel alkalmával, 2021-ben azt mondta, évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben.
A fejlesztés hazai oltóanyagból teszi tartósan lehetővé a biztonságos ellátást, hatékony és gazdaságos védekezést biztosít majd az esetleges későbbi világjárványok, lokális járványok ellen, miközben munkahelyeket is teremt – részletezte a beruházás előnyeit a miniszter.