Vásárosnamény – Ismét eltelt egy év, újra itt van advent első vasárnapja, ez a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete, melyet immár hagyományosan a Bereg szívében, Vásárosnaményban is megünnepelnek, az ,,Advent Vásárosnaményban,, programsorozat keretein belül. Advent időszaka a várakozás jegyében telik. Várjuk a fény megszületését, a világosság növekedését. Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az advent szó jelentése eljövetel. A latin adventus Domini („az Úr eljövetele”) kifejezésből származik az elnevezés. A karácsonyi ünnepek mindig advent első napjával kezdődnek. Az András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négy hetes „szent idő” a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Az adventi készületek egyik legfontosabb eleme az adventi vasárnap estéken tartott gyertyagyújtás, amely immár meghatározó eseménnyé vált a Bereg szívében, Vásárosnaményban is.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548543221901398/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Immár ötödik alkalommal, az alkalomhoz illően a város főterén, a Szent István Emlékparkban tegnap este került meggyújtásra az első gyertya a város adventi koszorúján. Az első gyertyát Filep Sándorral a város polgármesterével közösen, a helyi görögkatolikus egyház képviseletében, Demkó István parókussal közösen lobbantották fel.
Az immár ötödik éve a térség legnagyobb téli programsorozatát maga mögött tudó város első adventi hetének programjának nyitányát a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvoda nagycsoportosainak karácsonyi műsora szolgáltatta, akik az alkalomhoz illő, szívmelengető dalokkal és mondókákkal vezették fel az ünnepi ceremóniát.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548507371904983/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Az óvodások fantasztikus műsorát követően a zsúfolásig megtelt koszorúnál a város polgármestere, Filep Sándor köszöntötte az egybegyűlteket.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548485545240499/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Ezt követően a város polgármestere, a helyi görögkatolikus egyházközösség parókusával, Demkó Istvánnal közösen gyújtották meg az első gyertyát.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548941821861538/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Majd Demkó István parókus tartotta meg hagyományos ünnepi miséjét, melyhez a nyíregyházi papnövendékek kórusa adott méltó zenei aláfestést.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548696565219397/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Az ünnepélyes ceremóniát és a szeretet vendéglátást követően a program a vitkai református templomban folytatódott, ahol az ország egyik legszebb hangú énekesének, Szekeres Adriennek fellépésére várt a teljes egészében megtelt templom közönsége. Azonban először a vitkai református egyházközösség lelkésze, Kónya László köszöntötte a jelenlévőket.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548641598558227/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Beszéde után a város első embere, Filep Sándor üdvözölte a megjelenteket, majd az ünnep fontosságáról és annak mivoltjáról ejtett néhány szót.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1548925225196531/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Miután elhangzottak a beszédek Szekeres Adrien lépett a templom rögtönzött színpadára aki számos, az ünnepi kört felölelő dallal kápráztatta el a nagyérdeműt.
Ez történt eddig az ötödik ,,Advent Vásárosnaményban,, programsorozaton:
Advent és karácsony – Filep Sándor polgármester köszönti a város lakosait
,,Együtt ünnepel a nagyvilág, Ősi szeretet ébred. Állunk kéz a kézben. Szívünk elfelejti bánatát és béke hull ma ránk.” – kezdte egy méltán neves Szekeres Adrien idézettel ünnepi köszöntőjét az advent és karácsony közeledtével, Filep Sándor Vásárosnamény polgármestere. A város lakóinak köszöntését megelőzően azonban bemutatta a térség legnagyobb téli programsorozatának: ,,Az Advent Vásárosnaményban” fantázianevet viselő programsorozat frissen készült brossúráját, illetve szépen kidolgozott plakátját. Az ismét tartalmasra sikerült adventi programok számos neves művész és családi program teszi ismét feledhetetlenné.
A karácsony az év legbensőségesebb és legszebb ünnepe. Ez az ünnep a szeretetről szól, arról, hogy a világ összes problémájaés nehézsége sem tudja legyőzni a szívünkben rejlő jót – folytatta gondolatait a város polgármester. Minden év decemberében kicsit más lesz a világ: annyira várjuk már, hogy szentestén az apró izzók fénye visszacsillanjon a karácsonyfa díszeiről, a fenyő és a beigli illata bejárja a házat, a szívünk is ünneplőbe öltözhessen, és lelkünkben lángra lobbanjon az addigi parányi fény. Ez a fény a szeretet lángja – folyatta Filep Sándor.
Néhány napja ünnepi ruhát öltött városunk a Bereg szíve, Vásárosnamény is, így kívánva áldott, békés karácsonyt a beregi embereknek, családoknak. A karácsony egymáshoz vezet bennünket. Nemcsak egy ünnep, hanem egy érzés. Szépségét a szeretet adja. Az a szeretet, amiből mindenki részesülhet, amit mindenki adhat. A szeretet, az emlékezés, az együttlét élménye, érzése különbözteti meg a hétköznapoktól. Meggyújtjuk a gyertyákat, emlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk. Egymásra mosolygunk, mert együtt lehetünk. Őrizzünk meg ebből az ünnepi pillanatból morzsákat az eljövendő év hétköznapjaira azért, hogy azokból is kicsit ünnepit, kicsit méltóságteljeset, a hétköznapitól eltérőt varázsoljunk. Végezetül Márai Sándor gondolataival kívánt mindenkinek meghitt, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt:
,,Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség,
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1543258842429836/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Ismét adventi gyűjtőakciót indított a rászoruló vásárosnaményi gyermekekért a város:
Ismét adventi gyűjtőakciót indítottak a rászoruló vásárosnaményi gyermekekért, Vásárosnamány Város Önkormányzatának szervezésében, melyre a város polgármestere, Filep Sándor és a rendezvényért, illetve a városmarketingért felelős Liptákné Juhász Anikó, Tourinform irodavezető. Az akció részleteiről az alábbi videóban tájékozódhat:
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1538111996277854/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Vásárosnamény adventi fényei:
Az évnek egyik legszebb időszaka a Beregben az advent és a Karácsony, melynek időszaka immáron elérkezett a Beregbe és annak szívébe, Vásárosnaményba. Az elmúlt napokban sok szorgos kéz hatalmas munkát végzett a városban, hogy ünnepi hangulatot varázsoljon az ott lakók vagy átutazók számára, melynek révén immár ünnepi hangulatot árasztó fényben úszik a város több utcája is. E munkálatok során ezen helyszínek különféle fényekkel, dekoratív kiegészítőkkel vannak felvértezve, a hétvégi első gyertyagyújtást előfutáraként. Az ,,Advent Vásárosnaményban,, elnevezésű programsorozat ennek is hála, hangulatosabbá teszi az adventre és karácsonyra való készülődést itt a Beregben, ahogy városszerte megcsodáljuk a beregi fényárban úszó adventi hangulatot. Emellett a város üzleteinek kirakataiban, házain és udvarain is megjelentek már a külnféle díszítőelemek, melyek karácsony közelségére utalnak.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1543636409058746/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]
Teljes fényében pompázik a Bereg téli büszkesége Vásárosnaményban:
Az advent és a karácsony köré épülő ünnep, az önkormányzat szervezésében immár ötödik, nagyszabású rendezvénysorozatával kápráztatja el a Beregbe és annak ,,szívébe”, érkező és ott lakó embereket.
A tartalmas és ismét színesre sikeredett programkavalkád alaphangját ezútal is a hétvégén kezdődő programsorozat előfutáraként, a szorgos kezek munkája által elkészített adventi koszorú adja, mely teljes pompában díszelegve, adventi fényárban úszva ékesíti a város főterén lévő Szent István Emlékparkot.
[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1546283338794053/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]