Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Megduplázódik az alkalmi- és idénymunkások után fizetendő adó


Alkalmi munka esetén az eddigi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a foglalkoztatónak, vagyis kétezer forintot. Idénymunkások után az eddigi ötszáz forintról ezer forintra emelkedik a teher.

Júliustól változik az egyszerűsített jogviszonnyal foglalkoztatottak után fizetendő közteher mértéke. Alkalmi munka esetén az eddigi ezer forint helyett a minimálbér egy százalékát kell fizetnie a foglalkoztatónak, vagyis kétezer forintot – írja a Magyar Nemzet.

A mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozó idénymunkások után az eddigi ötszáz forintról a minimálbér fél százalékára emelkedik a közteher mértéke, vagyis ezer forintot kell megfizetni az államnak.

A filmforgatások statisztái után a foglalkoztatók júliustól a minimálbér három százalékát kötelesek befizetni, vagyis az eddigi négyezer forintról hatezer forintra nő a teher. A napi bérük felső határa is emelkedik: a korábbi 18 ezer forintról a minimálbér 12 százalékára, vagyis 24 ezer forintra.