Közzétette - Kategória - Szatmár - Szabolcs - Rétköz térség hírei

Már nem Kárpátaljáról özönlenek a menekülteknek – az érkezők 90 százalékának van további úti célja


Odessza, Kijev és Harkiv környékéről érkeznek már a menekültek az ukrán–magyar határhoz. Az egyik záhonyi iskolában leginkább csak átmenetileg húzzák meg magukat – tájékoztatta az InfoRádiót a helyszínen a város alpolgármestere.

Fotó: Koncz Márton/origo

A záhonyi iskolában mintegy 220 fő elszállásolására van lehetőség – mondta Lesku Miklós. Most már Ukrajna belsejéből, nem Kárpátaljáról, hanem Odessza, Kijev és Harkov környékéről érkeznek a menekültek, akiket étellel és itallal, valamint ruhaneművel látnak el.

Az alpolgármester szerint Záhony gyakorlatilag egy tranzitállomás, az érkezők 90 százalékának van további úti célja rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, és csak egy éjszakára marad. Főként szétszakadt családokat szállásolnak el több éjszakára.

A menekültek zöme nem beszél magyarul, ezért a kommunikációban tolmácsok segítségére szorulnak. Vannak, akik több napon keresztül utaznak, mire sikerül átlépniük a határt, és annyira kimerültek, hogy

semmit sem kérnek, csak hogy a fejüket nyugalomra hajthassák néhány órára, hogy aztán folytathassák az útjukat.

A helyi iskolában felállított emeletes ágyak és ágyneműk, takarók és párnák nagy részét a katasztrófavédelem biztosítja, emellett pedig egy magánvállalkozó is besegített, jelezve, hogy ameddig szükség van rá, a nyugodt körülmények között biztosítja. „Kulturált környezetet tudunk biztosítani az érkezőknek, és tőlünk telhetően mindent megadunk ahhoz, hogy tudjunk rajtuk segíteni” – fogalmazott Záhony alpolgármestere.

Az InfoRádiót helyszíni tudósítója megerősítette, hogy rengeteg élelmiszer is van elraktározva az egyik tanteremben. Lesku Miklós jelezte, hogy köszönik a felajánlásokat, de annyira sok érkezik, hogy már nem tudják elhelyezni. „Reméljük, hogy minél hamarabb vége lesz a konfliktusnak, de ha nem, akkor a későbbiekben számítunk arra, hogy ez a lendület megmarad, hogy tudjunk segíteni embertársainkon” – jegyezte meg.

Miután a záhonyi iskolát befogadóállomássá alakították, a múlt héttől a városban online oktatásra tértek át a tanulók, amihez már hozzá vannak szokva a pandémia miatt. Ha jobbra fordul az időjárás, egy fűthető sátorban biztosíthatnak menedéket az érkezőknek, és visszatérhet a város a jelenléti oktatáshoz.