Már élőkép alapján is megmondja a Google Térkép, hogy hol tartózkodunk

FORRÁS: 9TO5GOOGLE

A Live View AR funkció segít a térképen behatárolni, hogy éppen merre járunk.

A világ nagyon sűrűn lakott területein még GPS és WiFi segítségével sem lehet mindig pontosan meghatározni az adott földrajzi helyzetünket, ami gyalogos és autós navigáció során is gondot okozhat. A Google a Google Térképben egy kiterjesztett valóságra építő funkcióval igyekszik segíteni, aminek a neve Live View AR. Ez az androidos mobilok többségén már használható. A Live View maga egyébként nagyjából egy éve vált elérhetővé, ennek segítségével a mobil kameráján nézhetjük a valóságot, és a kijelzőn megjelenő iránymutatásokat kaphatunk navigáció közben.Most, a következő lépcsőben ezzel már a földrajzi helyzetünket is kalibrálhatjuk: az appban a kék helymeghatározó pöttyre kell nyomni, majd kiválasztani a kapcsolódó opciót. Egyelőre csak Androidon működik mindez, ott is akkor, ha van ARCore-támogatás a készülékhez, és ha a Street View adatbázisában van kapcsolódó anyag az aktuálisan látott környezethez. A kamera elérésének engedélyezése után pedig már szkennelhető is a környezet.

/www.origo.hu/