A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 5-én az embercsempészés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. január 5-ig elrendelte B.I. gyanúsított letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint, a román állampolgárságú gyanúsított – két társával együtt – 2019. november 18-án éjszaka ismeretlen állampolgároknak akart segíteni abban, hogy az államhatárt jogellenesen átlépjék és tovább utazzanak Nyugat-Európa felé. Ennek érdekében B.I. gyanúsítottat és társát a Tiszakerecseny és Barabás községek közötti műútra szállították, ahonnan ők a zöldhatáron keresztül jogellenesen Ukrajnába mentek. Céljuk az volt, hogy gyalogosan átkísérjék a társaik által korábban oda szállított ismeretlen állampolgárságú személyeket Magyarország területére, de ezt nem tudták befejezni, mivel az ukrán határőri szervek elfogták őket és tiltott határátlépés miatt eljárást indítottak.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezik, magyarországi kötődése nincs. Erre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.
Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy a gyanúsított megkísérelné a bizonyítást veszélyeztetni azzal, hogy a büntetőeljárásban résztvevő, illetve más személyeket jogellenes befolyásolna vagy tárgyi bizonyítási eszközöket semmisítene meg. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
A gyanúsított további két társát 2019. november 27-én tartóztatta le a Mátészalkai Járásbíróság egy hónap időtartamra. Ők 2019. november 25-én 8 török állampolgárnak segítettek a magyar államhatár jogellenes átlépésében. A gyanúsítottak épp Budapest felé tartottak velük autójukkal, amikor a rendőrök elfogták őket. Annak a társuknak, aki 2019. november 18-án is segített B.I. gyanúsítottnak, sikerült elmenekülni a helyszínről.
dr. Resán Dalma sajtószóvivő, Nyíregyházi Törvényszék