Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Vezér cikkek

Közel hatvan milliós fejlesztések valósulnak meg Gulácson, Beregsurányban és Pusztadoboson


útfelújítás (2)

Mintegy 415 millió forintot nyert a Belügyminisztérium pályázatán 21 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település út-, járda- és hídfelújításra, sportlétesítmény-fejlesztésre, illetve kötelező önkormányzati feladatokat ellátó intézmények bővítésére, korszerűsítésére – derül ki a tárca közléséből.

Mint írják, a támogatások az idei központi költségvetést terhelik, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter augusztus 22-én döntött a pénzekről. Minden pályázati célra több igény érkezett, mint amit támogatni tudnak. Ezért a feltételeknek megfelelő, de forráshiány miatt ezúttal elutasított önkormányzatok tartaléklistára kerülnek. Ezek a pályázók abban reménykedhetnek, hogy a következő, október 16-i döntésnél rájuk nézve kedvező határozat születik.

Kötelező önkormányzati intézmények fejlesztése, felújítása:
Döge 28,4 millió forint
Geszteréd, 30 millió forint
Gulács, 28,4 millió forint
Kék, 29,5 millió forint
Mérk, 30 millió forint
Mezőladány, 27 millió forint
Nyírtelek, 30 millió forint
Tiszavasvári, 30 millió forint

Óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés vagy új sportlétesítmény létrehozása:
Beregsurány, 18,3 millió forint
Pap, 4,6 millió forint

Belterületi utak, hidak felújítása: 
Baktalórántháza, 15 millió forint
Csegöld 13,1 millió forint
Csengerújfalu 15 millió forint
Kisvárda 26,1 millió forint
Nagyhalász, 15 millió forint
Nagykálló 15 millió forint
Nyírbogát 14,3 millió forint
Panyola, 13,1 millió forint
Pusztadobos, 11,5 millió forint
Tiszalök, 15 millió forint