Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Szalagavató ünnepség a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban


Vásárosnamény – Elkezdődött a középiskolákban, gimnáziumokban hagyományosnak számító téli program, a szalagtűző ünnepségek sorozata. A végzősöket köszöntik és ünneplik a hagyományok szerint köszöntővel, műsorral, keringővel, és felkerülnek a báli ruhákra, öltönyökre az iskola közösségéhez tartozást és az elválást, valamint az érettségi közelségét szimbolizáló szalagok. Ezen fontos mérföldkőhöz érkeztek a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tizenkettedik évfolyamos tanulói is. Hiszen újra szalagavató ünnepségen vehettek részt a beregi intézmény három végzős osztálya, hiszen az ott töltött elmúlt négy év egyik legnagyobb eseménye számukra. Az életükben egyszer van ilyen, úgyhogy láthatóan megpróbálták minden percét megélni. A diákok mellett természetesen az intézmény tanárainak, a diákok szüleinek és rokonainak is felejthetetlen élményt nyújtott az este.

A szalagtűzés hagyománya majdnem kétszáz éves múltra tekint vissza. Az első bált az 1830-as években rendezték Selmecbányán. A szalag az iskolához tartozás, az identitás jelképe, melyet a végzős diákok szíve fölé tűznek, az elválás szimbólumaként. Az intézmény vezetője, Szalainé Bíró Katalin azt kívánta a végzősöknek, hogy találják meg az összhangot lehetőségeik és álmaik között. Hiszen az eddigi sikeres, együttműködő, szeretetteljes nevelőmunka, az irányítás, a közös értékek mentén való együttműködést most lassan felváltja a diákok számára egy döntéshozatal, felkészülés az érettségire, illetve a továbbtanulás irányának meghatározása. A szalagtűzés egy fontos momentum az iskola életében, ahol idén három osztály 68 tanulója ünnepelte, a négyéves gimnáziumi tanulmányainak közelgő végét.

A 12. évfolyamos diákoknak a hagyományoknak megfelelően osztályfőnökeik tűzték fel a szalagot, mely jelképezte a felnőttéválást és az összetartozást egyaránt. Az osztályok közül elsőként a 12.a osztályos tanulók, osztályfőnökük Baráth Tibor vezényletével léptek a színpadra. Másodikként a 12.b osztály tanulói sorakoztak fel a színpadra, Chrobák Krisztina vezetésével, végül Bodó Beáta irányítása mellett léptek a világot jelentő deszkákra, a 12. d osztály tanulói. Az osztályfőnökök mellett természetesen a diákok is szalagot tűztek tanáraikra, így a 12.a képviseletében Kazsuk Bernadett és Rácz Róbert, a 12.b osztály képviseletében Máté Dóra és Vezse Marcell, végül a 12.d osztály képviseletében Daru Noémi és Hadar István. A végzősök ezt követően szalagot tűztek az intézmény vezetőjének, igazgató-helyetteseinek, a tankerületi vezetőnek, a város polgármesterének, valamint a kollégiumi igazgatónőnek. A büszke rokonok számára összeállított műsorban látható volt a végzősök évfolyaméneke, hagyományőrző- és társastánc, próza és ének, valamint modern tánczene is. A szemet kápráztató produkciókat, valamint az est lélekemelő momentumait István Fanni és Hézser Ákos, az iskola 11.b osztályos tanulói konferálták fel a telt házas közönség számára. A produktumok színvonalas sorát Bónizs Bence 12.b osztályos tanuló nyitotta meg, aki Michael Laurence: Emlékkönyv című költeményét szavalta el.

A végzősök nevében Illés Dóra Kata és Varga Szabolcs gondolatai hangzottak el. A beszédek után következtek az est fénypontjai, a végzős diákok táncprodukciói, melyet Balázs Panna 10.b és Balázs Amanda 9.a osztályos tanulók vezettek fel. A termet betöltő, fantasztikus énekhangok után, elsőként a 12. osztály bécsi keringő-koreográfiája volt látható, amelyet Marczi Erika vezényletével az elmúlt hetekben igyekeztek minél jobban elsajátítani. A folytatásban a 12.d osztály vidám, könnyed produkciója következett ahol a mambó, a Sansa és a rock & roll elemeit ötvözték, a Barkaszi Zsuzsanna által megálmodott koreográfiában. Végül a nemzeti kultúránkat gazdagító, magyarságunkat meghatározó táncelemek, a magyar néptánc került terítékre, melyet Tihor Krisztián álmodott meg a színpadra. Ki magabiztosan, ki kissé izgatottan pördült-fordult az alkalmi táncparketten a vendégek tekintete kereszttüzében. Pedig akik ott voltak, mind elégedetten és meghatottan szemlélték, hogy nagyra nőtt kisfiuk és csinos hölggyé vált kislányuk ezzel a jelképes tánccal is bizonyítja a felnőtté válást. A Művelődési Központban tartott ünnepség zárásaként, közös éneklésre került sor ahol Demjén Ferenc :Felnőtt gyermekek, valamint Koncz Zsuzsa: Köszönöm című dalát énekelték el a gyermekek.

Az est további része a bállal folytatódott, melynek helyszíne a Vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola aulája volt. A gyerekek itt ismét előadták színvonalas produkcióikat, majd zárásként minden diák táncra kérte hozzátartozóját, tanárát. A jól szervezett, szép ünnepség egy fergeteges, felszabadult bállal záródott. A hangulatfelelős ezen az estén, a térség egyik legnépszerűbb mulatós zenésze, Csonka László volt.

12.a osztály

Szabó Zsófia, Szabó Enikő Csilla, Ilyés József, Bíró Eszter, Rácz Róbert, Faragó Judit, Horváth Henrik, Kiss Boglárka, Monori Bence Márk, Volohin Eszter, Koncz Gábor, Kazsuk Bernadet,  Deák Szabolcs, Csermák Venessza, Jónás Dávid Antal, Szabó Viktória, Kakuk István Márk, Kapi Zsófia, Szegedi Levente, Dévai Mónika Virág, Kiss Dóra

12.b osztály

Lengyel Viktória, Nyíri Tamás, Bodnár Gabriella, Bónizs Bence, Kakuk Eszter Zita, Frenczel Béla, Máté Dóra, Simon Péter, Csatlós Kira, Vezse Marcell, Koncz Boglárka, Megyesi Ákos Sándor, Farkas Annamária Panna, Varga Szabolcs, Bodnár Éva, Gáspár Gergő, Albók Dzsenifer, Csikós Péter, Magyar Evelin, Leskó Balázs Dániel, Csatlós Viktória, Balogh Dániel, Illés Kata Dóra, Szabó Kristóf, Filep Zita, Dávid Ádám Norbert, Magyar Petra Csenge

12.d osztály

Feka Tímea,  Tóth Noémi,  Tóth Boglárka, Tóth György Milán, Faragó Barbara, Kun Petra, Csonka Dávid, Krutilla Panna Laura, Kapros Balázs, Bartha Barbara, Hadar István, Daru Noémi, Miksi Dominika, Baráth Máté, Kiss Vivien Laura, Sebestyén Dorottya, Papp Róbert Tibor, Tisza Boglárka, Báki Szabina, Kálmán Edit