Könnyes búcsú a társaktól, dajkáktól és óvónéniktől a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvodában

ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (1)

Vásárosnamény – Nincs is meghatóbb egy óvónő számára, mint amikor elbúcsúznak a nagycsoportosok az évzárón, három év után sok-sok emléket hagyva maguk után az iskolába menők. Elérkezett a búcsú perce a vásárosnaményi Hétszínvirág Óvoda intézményében is, ahol a tegnapi nap után az épület másik szárnyának gyermekei is búcsúztak az óvodától.

A gyermekek ezen a napon díszes ünnepi viseletben énekekkel, mondókákkal és táncokkal köszöntötték szüleiket, rokonaikat, hozzátartozóikat. Ünnepélyes búcsút véve továbbá az óvodától, itt maradó volt ovistársaiktól, mindazoktól, akikkel együtt voltak, együtt éltek, játszottak, együtt énekeltek, verseltetek, rajzoltatok, festettetek az intézményben eltöltött évek alatt. A búcsúzás megható érzésekkel teli pillanatai voltak ezek, hiszen pár hónap múlva tárt karokkal várja őket az iskola. Felkészülve a továbblépésre a ballagó ovisok már bizonyították szorgalmukat és rátermettségüket, hiszen sokat dolgoztak, készültek az ünnepekre, jeles napokra, eseményekre, melynek a mai volt a tetőpontja.ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (2)

A rendezvény kezdetén az intézmény vezető, Vezséné Oszlár Ildikó köszöntő, egyben a búcsú beszédét hallgathatták meg a jelenlévők.
elvalaszto 4
ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (3)

Az ünnepélyes búcsúztató ceremónia kezdetén az óvodai gyermekeiből álló csoport köszöntötte a közönséget verssel, majd pedig nyitótánccal.
elvalaszto 4
ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (4)Ezt követően az intézmény mind a négy csoportja bemutathatta a hosszú hetek áldozatos munkájával összerakott, begyakorolt és mesterien megkomponált előadásait. Elsőként a Csillagvirág csoport műsorát tekinthette meg a nagyérdemű, melyet Kun Béláné tanított be a gyerekeknek.
elvalaszto 4
ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (5)

A második produkcióban a Napraforgó csoport előadása aratott hatalmas sikert, melyet Kopócsné Balogh Zsuzsanna és Matzon-Sipos Angéla tanított be a kicsiknek.
elvalaszto 4
ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (6)

Harmadikként a Kéknefelejcs csoport tagjai arattak osztatlan sikert tánccal és énekekkel tarkított produkciójukkal, melyet betanított Sánta Csilla és Czap Ildikó.
elvalaszto 4
ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (7)

Az utolsó előadás a Hóvirág csoport hagyományőrző koreográfiákkal tarkított műsora volt, melyet Hidvéginé Haklik Èva és Drabbant Annamária tanított be a gyerekeknek.
elvalaszto 4
ballagas a vasarosnamenyi hetszinvirag ovodaban (8)

A színvonalas és tartalmas műsorok sorát a most könnyes búcsút vevő ovisok ballagási ünnepségével zárult.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Vélemény, hozzászólás?