Közzétette - Kategória - Nyíregyháza, Nyírség hírei, Regionális hírek, Rendezvények, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Kölcsey Ferenc szónokverseny


Kölcsey Ferenc szónokverseny

(Fotó: Szarka Lajos)

A Magyar Kultúra Napjához kötődően idén is megrendezték a Kölcsey Ferenc szónokversenyt. Az ez évi megmérettetésre 11 középiskolás jelentkezett. A diákok két fordulóban adták elő szónoklatukat a megyeháza dísztermében. Előadásmódjukat és rátermettségüket szakmai zsűri értékelte.

Középiskolások mondták el szónoklataikat a megyeháza dísztermében. Idén is megrendezték Nyíregyházán a Kölcsey Ferenc szónokversenyt. Az első fordulóban a diákok a szólásszabadságról vagy az örökös megváltásról fejtették ki véleményüket.

A szónokverseny első fordulójára a tanulók már otthon felkészülhettek. A második forduló előtt viszont csupán 10 perccel korábban tudhatták meg, hogy 3 percen át mely témáról kell szónokolniuk. Ez idén egy ma aktuális téma, az iskolai sport volt. A szónokok teljesítményét zsűri értékelte.

A verseny győztese a tárgyi jutalom mellett egy megtiszteltetésben is részesül: a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezendő megyei ünnepségen elmondhatja szónoklatát.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük