Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Képmás – A legszentebb ünnep, legszebb dallamai a vásárosnaményi görögkatolikus templomban


„Van egy város a szívemben” címmel jelent meg a keresztény könnyűzenét is játszó Képmás zenekar első nem szerzői kiadású lemeze a Grund Records gondozásában. Az együttes adventi lemezbemutató koncertsorozata a Bereg szívében, Vásárosnaményban folytatódott.

A Képmás együttes tevékeny zenei szolgálatot lát el a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében: a szentmiséken végzett szolgálat mellett az egyházmegye rendezvényein, gyermeknapokon és családi napokon is rendszeresen fellépnek. A Zorán-féle lassúbb, elmélkedősebb stílust képviselő csapat 2011 és 2014 közt született szerzeményeit jelentette most meg. A zenekar már korábban is közzétette dalait szerzői kiadásban, de most a Hobó, Bródy János vagy az Ismerős Arcok lemezeit kiadó Grund Recordsnál jelent meg egy tucatnyi a dalaikból. A változatos albumon van Mikulás-váró szerzemény és kifejezetten az Eucharisztiáról szóló ének éppúgy, mint szerelmes szám vagy épp egy Cseh Tamás és Bereményi Géza által ihletett darab. Az együttes hagyományos adventi koncertkörútján látogatott el Vásárosnaményba, annak is görögkatolikus templomába, ahol vallásos ihletettségű dalaik mellett, a most kiadott lemez repertoárjából is hallhatott a szép számban megjelent hallgatóság.