Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák

Jön a tiszavirágzás a magyar folyókon – Itt nézheti meg a csodás természeti jelenséget


A tiszavirágzás több magyarországi folyón is megfigyelhető évről évre.Júniusban elindul a kérészek násztáncának időszaka, mely elsősorban a Tiszán és mellékfolyóin csodálható meg, idén azonban elsőként a Rába egy oldalágán, a Kis-Rábán örökítették meg a tiszavirágzást.

Az ELTE Savaria Biológiai Tanszék Facebook-oldalán tett közzé nemrégiben fotókat a természeti jelenségről, azokat dr. Szinetár Csaba, az intézmény főiskolai tanára készítette, ismertető leírással is ellátva a képes beszámolót.

Tiszavirágzás a magyar folyókon

A tanszék posztjából kiderült, hogy a tiszavirág az európai síkvidéki folyók egykor elterjedt kérészfaja volt, ám a 70-es évekre – elsősorban az emberi tevékenység miatt – mindössze a Kárpát-medencére szorult vissza élőhelye. Nevével ellentétben azonban nem csupán a Tisza vízrendszerében figyelhető meg.

Kérészek a Rába és a Tisza vizeiben

A Rábában fennmaradt populáció is jelentős, a faj genetikai sokféleségének megőrzésében kiemelten fontos. A Debreceni Tudományegyetem kutatói által végzett vizsgálatok alapján a rábai fajok az egykori rajnai populációkhoz állnak közelebb, és nem a tiszai rovarokhoz, ez pedig annak köszönhető, hogy az utolsó jégkorszak után a Rába és a Rajna közös Duna menti menedékhelyről települtek be a fajok.

A Kis-Rába tiszavirágzását idén nagyon korán, már június 1-jén megfigyelték, ekkortájt zajlott le a három évig fejlődő lárvákból kikelő imágók szaporodási célú rajzása. A genetikai eltérésből eredően a rajzásuk is eltérő időben zajlik, a tiszai jelenség hetekkel későbbre várható. Tavaly ez június utolsó napjaiban játszódott le a tiszai megfigyelőpontok környékén, az idei időpontokra még kevés jel mutat.

A Tiszán szervezett utak is indulnak

A kérészek tánca országszerte jelentős turisztikai eseményt jelent, melynek megcsodálására csoportos szervezett túrák is indulnak szakvezetéssel, elsősorban a Tiszán, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság eseményein.

A jelenség az időjárás függvényében is alakul, és általában több szakaszban zajlik, eleinte csak néhány száz rovar tánca látható, főrajzás alatt akár milliók is rajzanak. Főként a késő délutáni és esti órákban tetőzik. A korábbi évek tapasztalatai alapján nagyjából három nap áll rendelkezésre, hogy részt vegyenek a kirándulók az eseményen, ezért érdemes követni a nemzeti park Facebook-oldalát.

Tavaly a Tiszakürti Arborétum területén tartottak szervezett túrákat, de a Tisza-tó kikötőin és mólóin, valamint a Felső-Tisza egyes pontjain is szerveztek már megfigyeléseket. Speciális túrafelszerelés nem szükséges azokra, de az időjáráshoz illő ruházat és a szúnyogriasztó javasolt.