Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Jézus feltámadásának első tanúit ünnepelték a Bereg szívében, Vásárosnaményban


Vásárosnamény – A húsvét utáni második vasárnapon a vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközségben, a kenethozó asszonyokról emlékezett meg Erdei Tamás atya, Azok az asszonyokról, akik a feltámadás első tanúi voltak, akik korán reggel a sírhoz mentek, fűszereket, illatos olajakat vásároltak, hogy megkenjék vele a halott Jézus testét.

Amikor az Úr követőiről beszélünk, általában a tizenkét apostolra, esetleg a hetven tanítványra gondolunk, s mindenekelőtt férfiakra. Pedig a Szentírás tanúsága szerint voltak az Úr Jézus követői között nők is. Szent Lukács evangélista szerint voltak nők, akik elkísérték útjaira és gondoskodtak róla [Lk 8,1–3]. Szent Márk pedig azt írja, hogy még a Golgotára is elkísérték, oda, ahová még az apostoloknak sem volt bátorságuk követni Mesterüket [Mk 15,40–41].
Arimateai Józsefet és Nikodémust – mikor azok eltemették Jézust –, hogy megtudják, hová kell menniük majd a szombat utáni napon, hogy bebalzsamozhassák szeretett Uruk holttestét. Előre eltervezték tehát, hogy bepótolják a temetésnek azt a mozzanatát, amire pénteken már nem volt lehetőségük: hogy a holttestet illatos szerekkel megkenik. Ehhez nagy bátorságra volt szükségük. Legalább akkorára, mint ahhoz, hogy a Golgotára is kövessék Jézust, vagy mint Józsefnek ahhoz, hogy Pilátustól elkérje Jézus testét. Nem mérlegeltek, hogy mi lesz, ha esetleg kérdőre vonják őket. Nem gondoltak arra sem, hogy a sírt őrző katonák esetleg elkergethetik őket. Csupán amiatt aggódtak, hogy ki lesz az, aki elhengeríti a nehéz követ a sír bejárata elől. Adni akartak valamit Jézusnak, amiről úgy gondolták, hogy Őt megilleti. Valahogyan ki akarták fejezni iránta érzett szeretetüket, még halála után is. Sőt, ez a gesztus a Jézushoz való hűségüket és ragaszkodásukat is kifejezi. De ugyanígy felismerhető ebből a szándékból a női, anyai gondoskodás. Csupa pozitív jelző és gondolat. De hol van a feltámadásban való hit? Jézus többször is elmondta, hogy fel fog támadni. Mégsem merül föl bennük – vagy legalábbis nem beszélnek arról –, hogy nem találják ott az Úr testét. Igaz, ezt nem róhatjuk föl nekik, hiszen szörnyű dolgot éltek át, és a gyász járta át a szívüket.Olykor mi is „elfelejtjük”, hogy Krisztus feltámadt. Nem figyelünk arra, hogy meg vagyunk váltva. Főleg akkor, amikor azt érezzük, hogy egy kő áll az utunkban, amit nem tudunk elgörgetni. Bűnök, betegség, szenvedés, fájdalom. Pedig éppen ezekben a helyzetekben van a legnagyobb szükségünk arra, hogy erőt merítsünk a feltámadás öröméből. Szükségünk van arra, hogy ne felejtsünk. Nem azt nem szabad elfelejtenünk, hogy Krisztus elvette az ember életéből a nehéz dolgokat, és így már minden csupa öröm, mert ez nem is igaz. Azt nem szabad szem elől tévesztenünk – akár bűnösök vagyunk, akár betegség vagy szenvedés gyötör minket –, hogy Krisztus életét adta értünk.