
Illusztráció
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott T. S. vádlott ellen ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben. A vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 100 ezer forint pénzbüntetést 200 ezer forintra emelte fel a másodfokú bíróság, valamint mellőzte a kisgéphajó vezetésétől való eltiltást.
A vádlott 2016. július 9-én ittasan közlekedett a Tiszán egy Suzuki 2,2 típusú motorcsónakkal. A vádlott 3 utast is szállított – köztük egy gyereket –, akik mentőmellényt nem viseltek, az nem is volt a motorcsónakban.
A rendőrjárőr igazoltatta a vádlottat, akiről a vérvétel során kiderült, hogy közepes fokú ittas állapotban volt.
A bíróság megállapította, hogy a Vízi közlekedés rendjéről szóló rendelet alapján úszó létesítményt tilos ittas állapotban vezetni, a vádlott megszegte a hajózási szabályzat rendelkezéseit; azonban egy olyan csónakkal közlekedve, amelynek vezetése nem engedélyhez kötött, ezért a kisgéphajó vezetésétől nem lehet eltiltani.
Dr. Toma Attila
sajtószóvivő